Egészség | Emich család kalandjai - Part 2
24h-payday

Egészség


deviantart.com

deviantart.com

Sikerült leadni a PKU szűrőpapírt. A PKU (PhenylKetonUria) egy ritka és alattomos genetikai – gyógyíthatatlan betegség, aminek lényege, hogy a gyermeknek nincs vagy rossz a phenylalanine hydroxylase (PAH) enzime, ami bontaná az egyik fontos aminosavat a fenilalanint. Mivel nem ismerek a családunkban és Geniében sem ismert esetet, igen kicsi a valószínüsége hogy Csanádnak gondja lenne a fenilalaninnal… A betegségnek nincs látható jele egészen 1 éves korig, amikor is súlyos, visszafordíthatattlan értelmi fogyatékosság formájában tör elő. A tüneteket csak nagyon szigorú fenilalanin diétával lehet elkerülni. A szűrővizsgálat a kisbabák véréből történik, miután már néhány napja anyatejet fogyasztanak.

A kórházakban ezt a vizsgálatot automatikusan elvégzik akkor is, ha az anya nem marad néhány napot a kórházban, ilyenkor a szűrést meg kell ismételni általában, mivel még nem anyatejes a baba…

Otthonszülés esetén be kell szerezni orvostól – védőnőtől egy PKU szűrőpapírt, amit ki kell tölteni a baba adataival, valamint van rajta 5 karika, amit tele kell maszatolni a pici vérével, úgy hogy a vér teljesen ki kell hogy töltse a karikákat. A véres részt általában gyermekorvos vagy védőnő csinálja. Tűvel meg kell szúrni a pici sarkát, majd erőteljesen masszírozni kell belőle a vért (elég sok kell…)

Csengét egy gyerekorvos kínozta, de nagyon rossz volt nézni a küzdelmét, ezért én úgy döntöttem, hogy megpróbálom Csanáddal én megoldani. 3x szúrtam meg végülis egy steril tűvel, mert úgy tűnt, a tűszúrást jobban viselte, mint a hosszadalmas masszírozást (egész gyorsan elállt a vérzés). A végére már olyan szédülés fogott el, mint amikor tőlem vettek vért, de szerencsére sikerült befelyezni a műtétet.

Baba és mama jól vannak, papa még roszakat álmodik, de már jobban van :)

A gyerekorvosnál aláírásért kilincselve a következő bíztató szavakat találtam a falon. Mindenki okulására közzéteszem:

A szoptatás a baba táplálásának legegészségesebb, legtermészetesebb módja. Az anyatej az egyetlen teljesen kiegyensúlyozott táplálék. Összetétele egyetlen szoptatáson belül és a szoptatási időszak folyamán is változik, mindenkor a csecsemő, a kisgyermek igényeihez alkalmazkodik.

Az anyatej a legideálisabb táplálék a kisbaba számára, hiszen megfelelő mennyiségben tartalmaz minden fontos tápanyagot, amelyre a kisbaba szervezetének szüksége van. Legalább hat hónapos korig kielégíti  a kicsi táplálékszükségletét. Az anyatej étel és ital egyszerre. A szoptatás kényelmes is: ingyen van, és ha a baba éhes, mindig készen van, nem kell elkészíteni.

Az anyatej élő ellenyanyagokat tartalmaz, amelyek serkentik a csecsemő fejletlen immunrendszerének működését. Az anyatej védőanyag tartalma aszerint változik, hogy az anya környezetében milyen kórokozók fordultak és fordulnak elő. Az anyatej ellenanyag tartalma a gyermek féléves kora körül – akkor, amikor a kisbaba kúszni-mászni kezd, s így nagyobb a fertőzés veszélye – újra növekszik. Ha teheti, mindenképpen szoptassa kisbabáját eddig az időszakig.

Az anyatej a kereslet-kínálat törvényei szerint termelődik. Ez azt jelenti, hogy minél gyakrabban van mellen, és minél hatékonyabban szopik a csecsemő, annál több tej termelődik. Azoknál az anyáknál, akik tartósan, hosszú ideig szoptatnak, ritkábban fordul elő mellrák, petefészekrák és csontritkulás. A szoptatás az anya testében növeli az oxitocin hormon szintjét, ami elősegíti a méh összehúzódását.

Az anyatejjel táplált gyerekeknél ritkábban fordul elő allergia, felső légúti megbetegedés, bélfertőzés, középfülgyulladás, tüdőgyulladás, inzulinfüggő cukorbetegség, fogfejlődési eltérés.

Kerülje a cumisüveg és a cumi használatát, mert ez megzavarja a baba szopási technikáját. A későbbi beszédfejlődés és fogazat szempontjából is döntő jelentőségű a szoptatás.

A szoptatás nem csak táplálás, hanem egyben pozitív lelki támasz is. Az igény szerint szoptatott babák kiegyensúlyozottak, a gyakori testkontaktus elősegíti az anya és gyermeke közötti kötődés kialakulását. Az anya hamarabb megérti a kisbaba jelzéseit, a szoptatás megnyugtatja a csecsemőt. A szoptatás közelséget, biztonságot, megnyugvást, örömet jelent mindkettejük számára.

Legyen türelmes, foglalkozzon a babával miközben szoptat: beszéljen hozzá, létesítsen vele szemkontaktust, és élvezze azt a bensőséges viszonyt, mely a szoptatás közben anya és gyermeke között kialakul. Ha teheti, szoptassa minél hosszabb ideig gyermekét, hiszen a szoptatással töltött hónapokkal jól megalapozhatja gyermeke testi, lelki és szellemi fejlődését.

Forrás: Felicitas egyesület


Böjt

Böjt

Négy éve kezdődött. Akkor próbáltam ki először a léböjt kúrát, böjtöt.

Nem egy meghatározott módszert követtem, hanem hosszas információ gyűjtés után egy nekem tetszőt alakítottam ki. A lényege az volt, hogy húsvét előtt egy héten át nem vettem magamhoz szilárd táplálékot. Amit fogyasztottam: répalé, céklalé, káposztalé, vegyes zöldség lé, paradicsom lé és salaktalanító ill. tisztító teák nagy mennyiségben.

Időnként, ha szükség volt rá, egy kis juhar szirupot is fogyasztottam, de egyébként semmi egyéb édeset.

A második évben már Miklós és Dávid kollégáim, barátaim is együtt böjtöltek velem :)

Tavaly ajánlottak egy teát, amit Calli teának hívnak (kamélia levél, fehér eper kivonat, vízi hídőr gyökér kivonat, vöröslevelű alangfűgyökér), egy filterből 2-3 l tea készül. Ezt iszom azóta is, nem olyan rossz ízű, mint a salaktalanító. Igazából nincs is íze.

Az idei böjtöm hétfőn kezdődött. Vasárnap ettem utoljára. Az irodába bevittem egy bio répalevet, céklalevet, paradicsomlevet, 100% bio ananászlevet és a Calli teát (naponta 2 adag – 1.5 literben). A böjt alatt nem fekszem le későn, és reggelente nyújtógyakorlatokat végzem, rendszeresen tisztítom a nyelvemet. Az idei böjt jóval tudatosabb, mint az eddigiek, szeretném megvizsgálni a hatásait előítéletek nélkül (nem könnyű).

A böjtöm oka sokrétű:

  • Test és ego fegyelmező gyakorlat, vagyon én vagyok -e még az úr a házban
  • Ego játék – én vagyok a fasza gyerek, ilyet is tudok, na mit szóltok! :)
  • Ősi hagyományok követése – jó érzéssel tölt el, hogy húsvét előtt Jézus és még sokan mások is velem együtt böjtölnek
  • Tisztítókúra – a sok sok méreganyag ami év közben lerakódik testem rejtett zúgaiban, így esélyt kap távozni. A rengeteg folyadék, tiszta zöldséglevek mindenképpen átváltoztatják a belső folyamatokat.
  • Tudatállapot és önvizsgálat – befelé fordulás, megismerése belső akaratomnak és szándékaimnak
  • Az utóbbi időben (kb 2 hónapja) furcsa kiszáradt, piros foltok jelentek meg az orrom mellett, az orrom oldalán, valamint az orrnyergem felett. Sokmindennel kenegettem, de a helyzet nem változott. Ha valamilyen táplálék okozta, talán most alábbhagy.

1. nap

Éhes vagyok, de nem vészes, a sok folyadék helyettesíteni tudja a jó falatokat. A hangulatom jó. Koncentráció képességem, motivációim is rendben. Izmaimban van erő, tudnék ma jégkorongozni, ha lenne jégkorong.

2. nap

Rettentő éhes vagyok. Az elmém folyamatosan étel képeket sugároz a látóterembe, mindenről valamilyen finomság ugrik be. Hangulatom ingadozó, motivációim rendben. Vannak rövidebb elkalandozó perceim. Felmerült bennem, hogy jó -e ez nekem. A kísértés erős, de ezt végigcsinálom, közben nagyon figyelek…

3. nap

Megszűnt az éhség érzet. Iszogatom a leveket, finomak. A szaglásom kiélesedett, nagyon jól esik az irodában a kávé, illetve  a metrókban a Princess falatok  illata. Estére kicsit bekomorulok (új szó?). Egy egy feladatra jól tudok koncentrálni, és lebegés érzésem van. Nem tudok viszont mindenre figyelni, illetve sokkal inkább befele fordulok. Ez este jelentkezik még erősebben, amikor nem érzem át az érzéseket, nem tudok belemerülni beszélgetésekbe. Gyengülök. Jól esik üldögélni, a lépcsőzés után érzem a combomat. Kellemetlen a lehelletem.

4. nap

Éhes nem vagyok. Lebegek. Tárgyilagosabb vagyok mint máskor. Nehezen tudok olyasmivel foglalkozni, amit nem érzek igazán fontosnak, de a munkám része lenne. Ezért a koncentrálás, fókuszálás is nehezebb. Vettem tic-tac -ot. A világ távolodik. A szemeim karikásak, pedig sokat aludtam. Az arcomon lévő piros nem múlik. Csengett a fülem! Ha ismerőseimre gondolom mind esznek valamit…

5. nap

Jól vagyok. Egyenletesen, kiegyensúlyozottan. A világ (maja) még távolabb van. Amivel éppen foglalkozom, az nagyon jól megy, de eltűnt a multitask képességem. Az idő furcsán, hullámokban múlik. Lementem ebédelni a kollégákkal, nem zavart hogy ettek, élveztem az illatokat. A világ tele van finom illatokkal, még az iroda is! Holnap enni fogok.

6. nap

Megvártam az éjfélt, és megrágcsáltam jól egy – két babapiskótát. Hihetetlenül jól esett! Reggel pirítós reggeli, kicsi vajjal, medvehagymával. Feltámadt az erőm, és irányítani is tudom :) Délután szójás lasagne -t sütöttem, Isteni lett! Lassan helyre áll a rend.

A böjtnek vége, holnap Húsvét!


Geni felhívott, hogy baj van… Játszottak, táncoltak, és Csengének reccsent egyet a karja, és azóta egyfolytában sír. Gyermekorvosunk javasolta, hogy vigyük le a sebészetre, mert nincs távolbalátó képessége.

A kórházba már együtt mentünk. Geni felkötötte a kis kezét, így már nem fájt neki annyira. A csuklójára gyanakodtunk, mivel úgy tűnt, az reccsent. A Vörösvári úton a doki nem volt a helyzet magaslatán, továbbküldött minket a János -ba.

Mire a János kórházhoz értünk Csenge már megnyugodott, de nem akarta mozgatni az ujjait, a csuklója nem volt megdagadva, nem látszódott semmi rendellenes, viszont a karja a legkisebb mozdulattól is fájt. Aggódtunk. Szép lassan sorra kerültünk, hárman lefogtuk a lányt, a doki megtapogatta, majd feljebb is, a pulóvere által rejtett könyökéig.

Kicsit megtapogatta, elfordította, majd szörnyülködő tekintetünk előtt behajlította a kis karját. Ezután elmosolyodott, és mondta hogy mehetünk is, pár perc múlva kutya baja sem lesz.

Ha tudtam volna hogy a könyöke lehet a ludas, talán én is megpróbálom helyrerakni (kiugrott vállat már tettem helyre felnőtteknél), most hogy utánanéztem a fogásoknak, már biztos, hogy legközelebb otthon oldjuk meg az ilyen ficamokat :)

Orvosi leírásokban a következő néven találkozunk ezzel a jelenséggel: Nursemaid elbow, Rádiusfej subluxáció (micsoda hihetetlenül rugalmas is ez a mi magyar nyelvünk), pronatio dolorosa infantum, …

A legtöbb leírás azt mondja róla, hogy ez egy gyakori probléma 5 éves kor alatt, lányoknál és a bal karon fordul elő leginkább. Mi javítottuk a statisztikát.

A leírás szerint amikor egy ilyen pici fejlődő kart hirtelen meghúzunk és közben csavarunk, az egyik szalag be tud csúszni, be tud akadni a két kar csont közé és ott is marad, amíg megfelelő mozdulatokkal nem hozzuk helyre (elvileg magától is helyreugrik idővel, de addig is elég fájdalmas).

A gyógyító fogás lényege, hogy hajlítsuk ki a kart, közben fordítsuk kifele a csuklót, majd ezután hajlítsuk be teljesen a beteg kart, és kész is.

Végezetül álljon itt egy videó a megfelelő mozdulatokról:

Források:

  • Dr. diag
  • Subluxation – DrGreene.com
  • Duke orthopaedics

  • Csenge belázasodott. Egész nap aluszékony volt, és kedvetlen. Este egy langyos fürdő után felélénkült, de csak átmenetileg. Éjjel már 40 fokos volt szegényke. A lázát nehéz mérni, nem engedi még így bágyadtan sem. Beadtam neki egy Germicid-C kúpot, majd nekiálltam kutatni egy kicsit láz témában.

    Mint az egészségügyben annyi minden, a láz és kezelésének javaslatai is ellentmondásosak. A jól szerkesztett gyerek portálokon, és gyógyszergyártók reklámoldalain a láz egy komoly, veszélyes mumusnak tűnik. Vannak viszont források, ahol a lázat egy természetes jelenségnek tartják, ami nem igényel kezelés, csak fokozott figyelmet.

    Node mi is a láz, mire való?

    A lázat legegyszerűbben úgy képzelhetjük el, hogy szervezetünkben valaki felcsavarja a termosztátot. Ez a „termosztát” a köztiagyban lévő központi hőszabályozó rendszer. A „felcsavarás” következtében összehangoltan növekszik a hőtermelés és csökken a hőleadás, következésképpen emelkedik a testhőmérséklet.
    A láz kezdetén normális hőmérséklet mellett növekedni kezd a hőtermelés (általában didergéssel együtt) és gátlódik a hőleadás. Ezt jelzi a kéz és láb bőrének elfehéredése, lehűlése, érszűkület alakul ki. A láz maximumán új egyensúly alakul ki a hőtermelés és hőleadás között, így a testhőmérséklet egy magasabb értékre áll be. A láztalanodást fokozott melegérzés vezeti be, értágulás, a bőr melegedése és verejtékezés alakul ki.

    A magasabb hőmérséklet gátolja a kórokozók szaporodását, gyorsítja az ellenanyagtermelést, a kórokozók megsemmisítését. A szervezet védekezőrendszere 37,5 fok körül a legaktívabb. Ezért a mérsékelt, a szervezetet nem túlságosan terhelő láz csillapítása felesleges.

    Forrás: http://www.babanet.hu/publ/laz.htm

    A fenti forrás határozottan a láz csillapítása mellett érvel, gyógyszerrel és fizikai módon.

    Egy másik (egyébként rendkívül esetlenül szerkesztett, holland orvosi) forrás egy 2007 -es Athéni konferenciára utal, ahol a napjainkban még élő lázfóbiáról is szó volt. Ennek lényege, hogy a köztudatba igen lassan jutnak át a tudomány új észrevételei, főleg akkor, ha azok ellentmondanak a régi elveknek, hagyományoknak.

    E forrás (http://home.hetnet.nl/~szijjarto/) összefoglalása szerint:

    • A láz nem veszélyes, csillapítása csak ritka különleges helyzetekben indikált
    • Lázcsillapító a közérzet javítása céljából adható
    • A fizikális lázcsillapítás nem javasolt
    • A hazai lázcsillapítási gyakorlat elavult és káros

    Mindenesetre a sok folyadék itatás, sokat szeretgetés, újabb tünet esetén orvoshoz fordulás továbbra is játszik.

    Jó egészséget mindenkinek!


    Mivel a legtöbb látogató az ezüst kolloidot keresi az oldalamon, ismét körülnéztem a témában, mi is szól az ezüst kolloid ellen.

    Vitalabc

    A szkeptikusok társasága fórumán találtam pl. ilyen bejegyzést:

    Semmi okosság nincs benne, egyszerűen az ezüstionok SH-reagensek (mint pl. az ólom is), így bénítják azokat az enzimeket, amelyek aktív centrumában Met (metionin) vagy Cys (cisztein) aminosavak vannak. A baktériumokat is így öli meg, és előbb-utóbb minket is így betegít meg (az elsődleges célpont a máj, mint a portális véna szűrője, de tulajdonképpen mindent megtámad, ahol fehérjék vannak).

    Csak mivel fémes ezüstről van szó, elég kis mértékű az oldódás, így a mérgezés is lassan alakul ki.

    Vagy itt ez a blog bejegyzés is például:

    Az ezüstkolloid tulajdonképpen mikroszkopikus (atominál nagyobb) méretű ezüstrészecskék oldatát jelenti. Az ezüstkolloidot az antibiotikumok felfedezése előtt (!) használták. Ekkor a főleg orrcseppekben használt ezüstkolloid kiterjedt ezüstmérgezésekhez vezetett. Az ezüstmérgezés során az ezüstsók a bőrben, szemben és a belső szervekben rakódnak le és a bőr ezüstszürke színűvé válik. Amikor ezek a mellékhatások (úgy bizony, mellékhatások!) nyilvánvalóvá váltak, akkor az orvosok befejezték a szer használatát. Az amerikai gyógyszerkönyv 1975 óta nem tartalmazza az ezüstkolloidot.

    Ezek után találtam egy kiegyensúlyozottabb cikket a wikipedián mely az ezüstmérgezésről (Argiriáról) beszél:

    Hosszú távon egyes ezüsttartalmú termékek nagy dózisban való bevitele argiriát okozhat, ami a bőr kékes vagy szürkés elszíneződése. Bár általában maradandó állapotnak tartják, egyes személyek azt állítják, hogy sikerült visszafordítaniuk azt Argyria is non-fatal, és más egészségre káros hatása nem ismeretes. Csaknem valamennyi ismert argiria-esetben az ezüst vegyület alkotóelemeként szerepelt: ezüst-oxid, ezüst-nitrát vagy ezüst-klorid. Még Stan Jones, Montana állambeli libertariánus amerikai szenátusi jelölt jól ismert esetében is (saját készítésű ezüst-kolloidot fogyasztott attól való félelmében, hogy az Y2K-probléma miatt nem lesznek hozzáférhetők a modern gyógyszerek) valószínűsíthetően ezüst-klorid és/vagy más ezüstvegyületek okozták az elszíneződést: (1) ásványi anyagokban gazdak kútvizet használt, (2) só hozzáadásával gyorsította a folyamatot (3) szokatlanul hosszú előállítási idővel dolgozott és (4) nem szűrte le a végterméket. Az ezüst-kolloid használatát támogatók szerint a megfelelő módon előállított kolloid használatával az argiria kifejlődése gyakorlatilag elképzelhetetlen, bár ezek mögött az állítások mögött nem áll tudományos vizsgálat.

    Nekem továbbra is nagyon jó tapasztalataim vannak az ezüst kolloiddal. Nem csak fertőzések (bőr, emésztő rendszer, légúti, …) esetén volt hatásos, hanem pl. bodzaszörp vagy más befőtt tartósításánál is. Tartósítás nélkül egy bodzaszörp kb. 1 hónapig bírta és felforrt. Egy fél kiskanálnyi ezüst kolloiddal még egy év múlva is iható volt (addigra el is fogyott mind…).

    Összegzés képpen, az eddigi kutatásaim alapján az ezüst kolloid nem okoz argyriát, ez csak ezüst vegyületek esetén túladagoláskor jelentkezik, visszafordítható, és csak kozmetikai probléma…

    Amire nagyon kíváncsi lettem volna, az az ezüst hatásmechanizmusa. Erről sajnos minden forrás homályosan értekezik, az angol wikipedia említ pl egy oligodinamikus hatást, ami nagyjából annyit jelent görögül hogy kicsierejű… Ez a hatás az enzimek működését gátolja, de a wikipedia szerint nem ismert módon…

    Amint találok újabb fejleményt, jelentkezem ugyanitt :)


    « Előző oldalKövetkező oldal »

    https://www.emich.hu" title="Emich család kalandjai">Emich család kalandjai is powered by WordPress 5.3.1