Car insurance

játék


Kis családom ma elutazott egy hétre Dobogómajorra. Ha minden úgy alakul ahogy terveztem, pénteken utánuk indulok én is, de már most hiányoznak…

Reggel nagyon jó volt Csengével játszani. Homokrajzokat készítettünk. Papírragasztóval rajzoltunk papírra, jól megszórtuk homokkal (előhívtuk a képet), és előbújt a rajz. Nagyon élveztük mindketten…


Gyerekkoromban nagyon sokszor találtunk ki új játékokat. A környékbeli gyerekek rendszeresen jöttek hozzánk, és mi animáltuk őket a legkülönfélébb módokon. Szilárd általában sportjátékokat talált ki, versenyeket szervezett. Mérte a fejlődést, a gyerekek alig várták a jó időt, az új olimpiákat.

Repülőverseny

Az én egyik kedvenc játékom a papírrepülő verseny volt. 5 repülő versenyzett, egy alapvonalról dobtam el őket minél messzebbre. Ahová estek, onnan indult a következő kör. 3 dobásból kellett minél messzebb jutniuk. A nyertesek “érmeket” kaptak, amit színes pöttyök formájában rá is rajzoltam az oldalukra. Három “aranyérem” – sárga pötty után a versenyzők medált kaptak. Volt medál a 6, 9, 12, 24 aranyéremért is. Az eredményeket ünnepélyesen és nagy élvezettel egy kis kockás füzetbe vezettem. A repülőknek változatos fantázianevük volt: Stargazer, Commodore, Titanic (ő igen sikeres – kartonpapírból készült darab volt), Enterprise, …

A környékbeli gyerekek voltak a nézők. Alig várták az újabb gépcsodák vagy újabb medál megjelenését, és nagy izgalommal követték az eseményeket. Nem nevezhettek be saját repülőt, nem érhettek hozzá a repülőkhöz, de a füzetet hozhatták utánam és a kiváltságosok meggyújthatták az áldozati oltárt. Ugyanis ha egy versenyen egy repülő utolsó lett, halálfejet rajzoltam rá. Ha összegyűlt 3 halálfej, ünnepélyesen elégettük. Megemlékeztünk esetleges sikereiről, nagy versenyeiről, majd picit megöntöztem benzinnel, és felgyújtottuk. A ceremóniát azok a szerencsések úszhatták meg, melyeknek sikerült már medált szerezni. Ők 3 vereség után az aggok csapatába kerültek, és időnként rendeztünk ilyen oldtimer versenyt is.

Autóugratás

Az autóugratás a repülős játék fedett pályás megfelelője volt. Csak az én kisautóim játszhattak, és más nem érhetett hozzájuk (furcsa kisfiú voltam, azt mondják – nem értem miért..). Volt egy hatalmas szőnyeg a szobánkban, ennek egyik végén felsorakoztak a járművek. Egyetlen gurítással át kellett hogy jussanak a szőnyegen. Amelyiknek nem sikerült, vagy felborult, az kiesett. A dolgot az tette izgalmassá, hogy  minden gurítás után egyre jobban feltekertem a szőnyeg szélét, így egyre nagyobbakat ugrottak a kocsik. Szilárdnak volt még két versenye, egy üveggolyós és egy gyufaszálakból épített autópálya verseny (legalább 5-8 doboz gyufából…).

Társasjátékok

A bolti társasjátékokat általában nem találtuk elég jónak. Sokat terveztünk, rajzoltunk újakat. Emlékszem egyszer karácsony előtt meglestük az ajándékok rejtekhelyét, és egy StarWars társast találtunk. A pályát megrajzoltuk az eredeti alapján suttyomban, de a szabálykönyvet nem néztük át, a pályára mi találtuk ki a szabályokat. Amikor megkaptuk az eredeti társast, nagy csalódás volt, a mi változatunk minden szempontból összetettebb és élvezetesebb volt :)

Később iskolában  sok labirintusjátékot rajzoltam az osztálytársaknak.

Kvízjátékok

Emeletes ágyunk volt, és nem túl magas szekrények teteje. Egyszerre 3 – 4 ember versenyezhetett úgy, hogy nem látták egymást. Általában én voltam a műsorvezető, és a kérdések kitalálója (leginkább természettudományból ihletett kérdéseket tettem fel).

Pálya és szerep játékok

Az akadálypályák építését és az ezzel kapcsolatos szerepjátékokat élveztük talán a legjobban. Egyre bonyolultabb és nehezebb akadályokat találtunk ki, melyek során az egész lakás egy idegen bolygóvá vált. Én szerettem eljátszani a kiszámíthatatlan idegen lény szerepet, akit az űrhajósok ébresztettek fel. Ilyenkor improvizálnom kellett a kegyetlen és jópofa viselkedésmintákat, a többiek pedig próbáltak olyan stratégiákat kidolgozni, hogy ne kerüljenek egy rettentő lény csapdájába, de azért meg tudják szerezni a célul kitűzött kristályt.

Mindezek azért bukkantak elő az emlékeimből, mert a minap Csengének ugróiskolát rajzoltam. A leányzó amióta csak jár, nagyon élvezi az ugrálást. 2-3 m -ről is leugrik az ölembe, közben a levegőben megpördül. Az ugróiskola szabályait fél óra alatt elsajátította, így elkezdtük a játékot továbbfejleszteni. Bevezettük a pörgő köröket, a futó kígyórészt, a piros pöttyöknél tapsolást és még sok mást :)

De beszéljen inkább a videó:


Csenge elképesztően bánik már az egérrel. Programokat indít, és bárányokat keres. A point and click csuklóból megy neki. Egy új játék viszont pár nap alatt megtanította neki a drag n drop -ot is. Amikor már fáradt, de még készül a vacsi és nem lehet aludni vinni, játszódunk vala.

Az alábbi videón 4x gyorsításban viszem végig ezt az aranyos, ártatlan game -t. Spoiler! Csak akkor nézd ha elakadtál vagy nem akarsz úgysem játszani vele… A játékban millió helyre lehet kattintani, minden él is mozog benne, a videó csak a végigjátszáshoz szükséges minimális kattintásokat tartalmazza :)


Csenge egyre jobban élvezi az alkotó, kézműves tevékenységeket. Meglepően jól rajzol, fest, és gyurmázik. Kipróbáltunk már néhány gyurma típust, de ez a sóliszt gyurma eddig mindegyiknél jobb. Geni találta a receptjét, és ő is főzte meg, én meg nem győztem csodálkozni a végeredményen. A sóliszt gyurma fehér színű, és nagyon sós (sónyaló hajlamú gyermekek – mint amilyen Csenge – előszeretettel nyalogatják kézműveskedés közben).

Nagyon jól formálható, és lassan szárad ki – ráadásul vízzel regenerálható, bár az elkészítése is olyan egyszerű, hogy bármikor készíthetünk újat. Elvileg a végeredmények kisüthetőek, fixálhatóak, festhetőek, de ezt még nem próbáltuk.

A recept:

  • 1 pohár liszt
  • 1/2 pohár só
  • 1 kiskanál borkősav
  • 1 pohár hideg víz
  • 1 kanál olaj

Keverjük össze az összetevőket, majd kis lángon, állandó kevergetés mellett melegítsük a masszát. Néhány perc alatt össze fog állni 1 labdává az egész.

Ennyi! Kezdődhet a játék!


Ajándék

Ajándék (devianart.com)

Lássuk csak, mivel lepném meg magam, ha ajándékot készülnék venni. Alapvetően sok minden érdekel, de ami kell, azt általában meg is szerzem. A meglepetések csak nagyon ritkán találnak célba, így elkerülve a csalódást, és megörökítve 2008 végének igényeit, megörökítem ezt a pillanatot egy ilyen listával.

A lista nem teljes, folyamatosan bővíteni fogom Jan 20 -ig! :)

Szándékosan nem olyasmiket írtam bele, amik kellenek, fontosak, de nem megvehetőek…

  • Teva szandál - van egy kb 10 éves szandálom, azt nyúztam még a nyáron is. Mivel a Teva nagyon bevállt, jó lenne az új is Teva -ban… Ha megjavíttatom a régit – eltört a talpa és a tépőzára sem tart már, főleg vízben alig használható
  • Új bakancs – túrázó vízhatlan bakancsom szintén hasonló korú már, és sajnos kezd nem vízhatlan lenni. A vibram talpából is alig alig van már…
  • Hajvágó – volt régen, és szerettem ahogy Geni egyre ügyesebben nyírta a hajam, de néhány év után megadta magát a készülék, azóta borbélyhoz járok
  • Nadrág – utóbbi időben a sokzsebes nadrágok váltak be igazán. Nyáron a lecipzározható – szárú fajta a kedvencem. Most 3 nyári és két téli zsebesem van, jó lenne még több, illetve sima se lenne rosz.
  • Ing – elég sokat vagyok öltönyben, és jó minőségű, szép ingből igencsak kevés lóg a szekrényben. Csak ne fehér legyen!
  • Nyakkendő – Hasonló a helyzet mint az előzőnél…
  • Zokni, gatya – fekete, pamut
  • Pulóver – olyan, amit lazább napokon munkahelyen is lehet hordani
  • Vékony, fekete garbó -télen jól jön a több réteg. A vékony fekete garbó pulóveres napokon remek. Sajnos egy idő után mindnek kinyúlik a nyaka…
  • Öltöny – igazából már csak 2 van ami igazán jó. A Thai -ban varrottakat kinőttem, maradt az Armani és a lagzis…
  • Kabát – egy egyszerű, városi szövetkabát lenne jó, hogy kímélni tudjam a másikat, és ne sídzsekiben járjak
  • Külső Disk – USB és Firewire csatlakozós, 1 TB méretűre fáj a fogam, kimenteném az összes DVD -met, és a Time Machine is tudna működni végre. Valószínű, hogy előbb az iMAC -ba építek be egy nagyobb disket, utána meg lesz majd egy Drobo -m.
  • USB -be is dugható 4 GB -os SD kártya – olyan jó lenne, ha lenne elég hely filmekre is a PDA -mon. Eddig csak jópofa sorozatokat tudtam nézni, helyhiány miatt (South Park, Monthy Python,…)
  • Shure – Hang izoláló, 3 utas fülhallható. Nagyon drága, nagyon jó… (ITT meg lehet nézni)
  • Bicikli – olyan jó volt munkába járni biciklivel, tavaszra megint, még még! Mióta ellopták, kisebb élmény a munkába utazás (kivéve ha filmeket is nézhetek PDA -n, lásd előző kérés). Egy egyszerű mounty nagyszerű lenne.
  • Fényképezőgép – most van egy Kodak P850 bridge gépem, amit már kinőttem. Hátrányai: ISO 200 fölött már nagyon szemcsés a gép, nem tud rendes auto bracketet (HDR -hez), a manuális beállítások korlátozottak, lassú, max 16s a leghoszabb záridő, … Szóval jó lenne már egy tükrös, mellé meg mondjuk egy ultrakompakt a kis házivideóknak.
  • Aquarium – nagyon nagyon régóta hiányzik már. Szabadkán rengeteg hal fajtát szaporítottam, sok akváriumom volt, de jó lenne megint. Csenge is élvezné :)
  • Csoki – Ritkán eszem csokit, de olyankor is csak a nagyonfinomakat. Ha csoki, akkor legyen legalább Milka (talán a szaloncukraik a legfinomabbak – pl. a joghurtos, mmmm), vagy Lindt, vagy valami magas kakaó százalékú finomság.
  • Könyv nem kell! – főleg azért nem, leginkább PDA -n olvasok, és szinte bármit le tudok tölteni. A meglévő több mint 2000 könyvemet is legszivesebben digitalizálnám. Nem tudom már hova rakni…
  • Hoki ütő – most egy fa ütővel játszom hétről hétre, igencsak szálkás már szegény. Jó lenne egy egyszerűbb kompozit ütő
  • Hoki sisak – plexis, könnyű. Állítólag néha igencsak kamikaze tudok lenni…
  • Freezbee – van ez a rendkívül messzire repülő, vékony korong típusú. A régi eltört, nem lenne rossz egy új…
  • ThinkGeek kütyük – van ez a thingeek.com oldal, ahol rengetek jópofa apró tudományos játékszer kapható, pl. a falon közlekedő vákumautó, vagy a mini távirányítható ufó, az intelligens gyurma, …
  • Furulya - egy tényleg jó hangszer (Hohner?), amivel táncoltathatom a családot :)
  • Adapter a Yamaha -hoz – 1200 mA 14.4 VA, 230V 20W – szeretek zongorázni, zenét szerezni is könnyebb lenne

Következő oldal »