Car insurance

Események


Jól indult az Április, hirtelen jött a tavasz. Csenge a futóbiciklivel már jól begyakorolta a kétkerekűek irányítását, sőt tavaly óta egy kis zsiráfos minibiciklin kerekezett is. Sabunikén próbálta a nagyobb gyerekbicikliket is, de még nem ért le róluk a lába. Most viszont már nincs ilyen akadály, nagyon komoly bringás csajszi lett :) Az egyik első komolyabb bicikli túránkon a római parttól indultunk, Csanádot vittük a gyerekülésben, Csenge viszont egyedül eltekert Szentendréig, majd vissza Békásmegyerig!


Ádventi spirál

Ma volt az év utolsó óvodai napja és egyben az Ádventi kert ünnepség is.

Az előkészületekről:
A gyerekek ádvent kezdetén egy egy közepes méretű cserépalátétet kaptak és szép lassan telepakolták kedvességgel. Először csak föld került bele, ebbe ültek a kis kavicsok, kagylók. Később fakéregből kis odú épült, amit a végén mohával vontak be. Közben épült szépült az óvodai betlehem is, a gyapjú – nemez – filc anyagokból készült főszereplők valamint egy szamár is lassan felért a mohos jászolhoz.

A szülők az utolsó héten a gyerekekkel közösen minden nap gyakoroltuk a dalokat és készítettünk egy gyönyörű szélcsengőt sárgarézből kivágott ovis jelekből. Nekem nagyon szép élmény volt az együtt éneklést a készülődés és végül az  Ádventi spirál. Az esemény hangulatát – élményét nem vagyok még képes írásban átadni, de a dalainkat megosztom :) A dalokat fel fogom tenni lejátszható módon is, de ehhez több idő kell…

(tovább…)



Ábel Kinga lagziján jártunk Kanizsán. Nagyon jó volt újra találkozni a rokonokkal (sokukat csak a mi lagzinkon láttuk). A hely, a kajapia és a zenekar fantasztikusak voltak és itt debütált az új fényképzőgépünk is, amiről később írok majd.

A picurok kidőltek nem sokkal 9 után, így Mariannáékhoz vittem őket aludni.

Másnap Ani-mamival Palicson jártunk, meglátogattuk Emi-nénit és pizzáztunk egyet a Bossban.


Geni egyik legkedvesebb barátnőjének lagzijában jártunk (Mezőkövesden). A picurok nem sokáig bírták a hercehurcát, de addig viszont tündérek voltak. Vasárnap pedig indulás a tengerre!


Következő oldal »