2009 márc 10. ked
Csenge elalvás előtt (Csenge 2 éves és 8 hónapos)
Személyes (esz)
Hozzászólások - 1 hozzászólás. Megtekintve alkalommal
Kicsi lányunk egyre jobban ráhangolódik az alvási ciklusunkra, már egyáltalán nincsenek vele gondok alvásilag.
A múlt héten történt egy nagy előrelépés, ugyanis megérkezett a “Bandi heverő“. Addig a hagyományos rácsos ágy börtönben sínylődött a kiskorú. Az altatása úgy zajlott, hogy leginkább “a Mamával” a nagyágyban mesélgettek, elaludtak – apa egy idő után felrázta a Mamát (ez a lépés nem mindig sikerült), és beemelte cellájába a kis mormotát. Éjjel 3-4 körül rájött, hogy megint lecsukták, és kikéredzkedett. A Mama félálomba kiemelte, letette közénk, másra nem is emlékezett, a következő momentum már az volt hogy valaki reggel 8 körül ugrál rajtunk és a fejünkre ül…
Szóval a rácsokkal voltak fenntartásai a csemetének. Viszont a “Bandi heverő”, az már az övé. Reméltük hogy így alakul, hiszen ha megérkezik a kistesó, ne érezze úgy hogy az ő státusza mint elsőszülött hercegnő megingik :)
A heverőt a nagy ágy mellé toltuk, és egy szintre hoztuk vele, így most van egy hatalmas alvó placc, aminek a megfelelő sarkában büszkén, nem elzárva tőlünk hortyoghat kedvére. Olyan ez mint a modern állatkertekben – nincs rács, mégis a helyén marad minden mackó.
A lefekvés előtti rituálék:
- fürcsi a halacskákkal (Apa orca – kardszárnyú delfin – mama orca, nekik van egy nagy fehér cápa kisfiuk, rendszeres konfliktusok a kardhallal, rákocskával és a csikóhallal, akik csipkedik őket, viszont az orvoshal megvarrja gyorsan a sebesült uszonyokat és a végén együtt táncolnak meg repülnek)
- jön apa búvár egy búvárpipával és kifogja egyenként a tengeri lényeket, ezek meg visszaszöknek amikor apa búvár nem figyel. Utolsó kifogandó vízi lény maga Csenge – őt gyakran robotocska, vagy űrhajó emeli ki – mikor hogy…
- törölközés közben néhányszor fel kell borítania apa búvárnak a vödröket, és változatosan kell bosszankodnia (pl. azt a kutyafáját, a fóka csiklandozza meg, hangya rúgja meg)
- pelus (már csak éjjelre!), pizsi (ezt nem mindig sikerül felimádkozni), fogmosi, köpő verseny…
- ha még nincs késő, egy kis társasjáték még esedékes, vagy építünk egy egy fűtőházat, űrhajót úgy hirtelen (ha az autók és vonatok fűtőházba kéredzkednek, lehet tudni álmos már a lány…)
- bevonulunk a szobába (felváltva a Mama vagy Apa viszi be) és elkezdődik az elalvás kb. fél – 1 órás procedúrája
Esti mesék és játékok:
Pókocska
Az olvasólámpa által megvilágított apai kéz árnyékot vet a plafonra. Az apai kéz messze van a lámpától, ezért az árnyék (a Pókocska) kicsi és éhes. Amint eszik nőni kezd (közeledik a lámpához az apai kéz), ilyenkor félünk tőle, majd elalszik és összemegy (ilyenkor nevetünk), majd mivel nem kap enni, összemennek a lábai, sőt el is tűnnek, a pókocskából egy kukorica mag lesz (még jobban nevetünk). Ezután kap egy kis ennivalót a pók, így kipattan egyik lába, amivel elég esetlenül mozog. Majd szép lassan a többi is… Ez a folyamat addig ismétlődik ciklikusan, míg apa keze fájni nem kezd.
Bém
A bémecske mint állat, közös találmány. Egyszer Apa mesélt egy kis erdei állatról, ami nagyon nagyon lassú (mint a csiga), és Csenge elnevezte Bém -nek, Bémecskének. Ez a Bém meg szeretné látogatni a barátait, de mivel nagyon lassú, nem tud igazán közlekedni, odahívja valamelyik közeli állatot, aki némi elemózsia ellenében viszegetné is. Csakhogy Bémecskének kifogyott az éléskamrája.
Elkezd azon tanakodni, hogy akkor ő ültet egy dinnyét, magról. Majd eszébe jut (és innen folyamatos kacagás a mese), hogy hát ha a dinnye megnő, ilyen lesz mint a labda, és huss, elgurul, nem tudja megfogni. A karalábé is elszalad, és a karfiol is. A paradicsomról meg a krumpliról nem is beszélve. A répa elugrál, sőt a brokkoli is gyorsabb mint a bém. Ez a felsorolás addig folytatódik, míg apa fel nem sorolta a létező összes zöldséget meg néha gyümölcsöt is (mindegyik gyorsabb mint a Bémecske)
Ki mit dolgozik
Reggelente munkába menet el szoktam búcsúzni a lányoktól, és a lány tudja hogy apa dolgozni megy. Egyre gyakrabban kérdezgeti azt is, hogy ki mit dolgozik. Ezért mostanában az a mese a legsikeresebb, amikor felsoroljuk, mit dolgoznak a rokonok, ismerősök.
A legnépszerűbb a Szilárd mint szakács, mert részletesen el kell mondani, hogy jön a vendég, kér valami furcsa ételt (ráklevest, rántott paradicsomot, hangyás tésztát, …) és a Szilárd ezeket mind megfőzi finomra.
A másik kedvenc Ákos tati, aki megvizsgálja a betegeket, csövet dug beléjük (Esofago-Gastro-Duodeno-Scopia), majd polipocskát talál, amit hurkocskával elekromosan leégeti, és kiveszi egy kis fogócskával, majd széttapossa hogy meggyógyuljon a beteg.
Ani-mami is kedvelt szakmát űz, angolul tanít diákokat, akik először nem értik amit mond, de egy idő után már megértik egymást. Ennek apropóján Csenge elkezdett tanulgatni angol szavakat, számokat, …
Apika malacokból csinál kolbászt és szalonnát és egyebeket, ezt a folyamatot is részletesen el kell mesélni.
Nagyi mint óvónéni már bemutatta neki a munkáját, de ezt is fel szoktuk eleveníteni, hogy énekelnek, esznek, alszanak a gyerekek
Altató dalok
Előfordul hogy a szakmák részletezése után olyan álmos lesz, hogy befordul és alszik őkegyelme, de néha kér egy kis zenei rásegítést. Azokkal a dalokkal álmosítom, amiket Édesanyámtól tanultam:
pl. Szép csillagos az éj, pár tücsök hangja kél, lágy puha fényét hinti rád a holdsugár. Hát aludj kedvesem, álmodjál csendesen, a tó tükrén, az erdő mélyén csend honol. Reggelre új nap virrad rád, s majd játszol kergetősdit, s bújócskát. Hát aludj kedvesem, álmodjál csendesen, a tó tükrén, az erdő mélyén csend honol.)
A Szellő zúg távol, alszik a tábor…
A Ici-pici lencsi lány, …
- Hasonló cikkek:
- Csenge és a ruhák (Csenge 2 éves és 8 hónapos)
- Csenge 3 éves (Csenge 2 éves és 8 hónapos)
- A kis dalnok (Csenge 2 éves és 8 hónapos)
- Modor (Csenge 2 éves és 8 hónapos)
- Nevet adunk a világnak (Csenge 2 éves és 8 hónapos)



március 11th, 2009 at 22:17
végre bekukkantottam hozzád kedves bátyóm :)
nagyon aranyos ez az esti rituálé, nekem a Bém tetszett a legjobban :D
ötletes játékok, még aput is felülmúltad ;-)(,ami nem könnyű-lásd:A balra futó nyúl meséje :D)
egyszer szívesen megnézném élőben is az altatás folyamatát… :)