Emich család kalandjai

A biológián belül mindig is az elméleti biológia érdekelt a leginkább. Volt egy nagyon jó tanárom (Szathmáry Eörs), aki rendkívül élvezetessé tudta tenni, ezt a picit filozófikus ágát a biológiának.

A minap ráakadtam újra egy érdekes ember érdekes fejtegetésére. A talált anyag nem más, mint Varga Endre tételei. Amit most itt olvasni lehet az egyfajta elméleti biológiai levezetés, bizonyításokkal.

Itt találtam rá: http://endre.hissua.com/matbiz/matbiz.html

Röviden összefoglalva:

Az élő szervezet végtelen kiterjedésű komplex ideakép, a komplex ideakép nem anyag, hanem információ, az élő szervezet tehát nem anyag, hanem információ. A komplex ideakép vetületet hoz létre a részecskékből, a komplex ideakép változása kihat a vetületére, ergo a komplex ideakép mint információ, vezérli a részecskékből álló vetületi élő szervezetet. A komplex ideaképek egymástól nem különíthetőek el, ezért minden komplex ideakép kihathat minden komplex ideaképre, ezáltal a komplex ideaképek részecskékből álló vetületeire is.

A komplex ideakép szépen összecseng Platón elsődleges létező fogalmával, a manapság divatos morfogenetikus mező és a Prof. László Ervin féle pszí mező (a pszí-mező kifejezés a hullámmechanika alapegyenletének, a Schrödinger-féle pszí-függvénynek a nevéből következik) fogalmával.

Igazi csemege a világ titkait kutatóknak, a tovább gombra kattintva…

AZ ELSŐDLEGES VALÓSÁG
(nyolc tételben levezetve)

Megjegyzés: A szerzőség ténye jegyző által hivatalosan dokumentálva.

I. tétel:

Az élő szervezetek elsődleges alkotóeleme egy nem hagyományos értelemben vett fizikai jellegű, transzcendens összetevő, melynek csupán vetülete az élő szervezet hagyományos értelemben vett fizikai részecskékből – az élő szervezet másodlagos összetevőiből – álló része.

II. tétel:

Az élő szervezet transzcendens, elsődleges összetevőjének halmaza meghatározza vetületének; a másodlagos, kémiai részecskékből álló halmazának működését.

III. tétel:

Minden élő szervezet kiterjedése végtelen.

IV. tétel:

A világegyetem egésze egyetlen, intelligenciával rendelkező komplex ideakép, mely meghatározó minden részecskére, valamint különféle változó eloszlású részecskehalmazok, mint részhalmazok vezérlését végző komplex ideaképekre, mint a világegyetem komplex ideaképének részhalmazaira nézve.

V. tétel:

Az élő szervezet elsődleges összetevője – a komplex ideakép – négy dimenziós, az anyagi struktúra a négy dimenziós komplex ideaképnek három dimenzióban vett aktuális metszete köré rendeződő anyagi részecskék halmaza.

VI. tétel:

A szervezet halála után a komplex ideaképnek utólagos hatásai lehetnek.

VII. tétel:

Az élő szervezetek négy dimenziós komplex ideaképe elhagyva a három dimenziós síkot, újra beléphet abba új metszetet hozva létre. Mivel a komplex ideakép intelligenciával bír, továbbá a különböző komplex ideaképek között interakció és információközlés történik, valamint az interakció valójában a kollektív komplex ideakép belső áramlása (IV. tétel), a folyamat intelligencia által vezéreltnek tekintendő.

VIII. tétel:

Az élő szervezet négy dimenziós komplex ideaképének változásával az élő szervezetnek nemcsak a jövője, hanem a múltja is megváltozhat.

Együttes (összefüggő) bizonyítás:

- Mi az élő szervezet?
- Az élő szervezet az azt alkotó részecskék összessége.Sorra vehetjük tehát az élő szervezetet alkotó részecskéket és mindegyikről kijelenthetjük: Ez a részecske is az élő szervezet.

Vezessük be a P-faktor fogalmát:

A P-faktor az a számszerűen értelmezett attribútum, amely azt mutatja, hogy a jellemzett objektum része-e (alkotóeleme-e) egy adott élő szervezetnek.

P-faktor R, 0 <= P-faktor >= 1

Ebből következik, hogy a P-faktor értéke akkor 1, ha a kérdéses objektum (pl. részecske vagy részecskehalmaz) az élő szervezet teljes élethosszáig része annak, illetve akkor 0.5, ha az élethossz feléig része az élő szervezetnek. P-faktor = 0 esetén értelemszerűen az objektum nem része az élő szervezetnek.

Az élő szervezeten kívül és belül a részecskék mozgására egy pályagörbe jellemző.

A P-faktor meghatározásához el kell különítenünk a részecskék pályagörbéinek azon szakaszát, amelyet az élő szervezet részeként futnak be az élő szervezethez képest, mely szakasz időbeli hosszúságának és az élő szervezet élethosszának hányadosa adja meg a P-faktor értékét.

Ehhez figyeljük a részecskét és kíséreljük meg meghatározni, hogy mely pillanatban lép be/ki az élő szervezetbe (mely pillanatban része már annak).

Ezt szempontok alapján tudjuk eldönteni. Soroljuk fel és mérlegeljük a potenciálisan alkalmazható szempontokat (az egyszerűség kedvéért vegyük csupán a belépés szempontjait, mivel ezek nyelvtani módosításával a kilépés szempontjait is értelemszerűen megfogalmazhatjuk):

1. potenciális szempont: “Amikor a részecske elvegyül a szervezet sejtanyagai között.”

Mérlegelés: A szempont mérlegelésekor felmerül a kérdés: Mikortól tekintjük elvegyültnek a részecskét és mikortól nem? Ha koordinátageometriai értelemben vizsgáljuk a részecske legvalószínűbb pillanatnyi helyét, kielégítő szempontot kell találjunk annak eldöntésére, hogy a vizsgálat pillanatában elvegyült-e már a szervezet sejtanyagai között vagy még nem vegyült el. Ehhez a legkézenfekvőbb koordinátageometriai alszempont az, ha a kérdéses részecske mozgásának követésekor az élő szervezetnek a részecskéhez két legközelebb eső molekulájának egymáshoz viszonyított helyzetét is megfigyeljük (ez az alszempont koordinátageometriailag tartalmazza annak garanciáját is, hogy a vizsgált részecske azon két molekula között fog belépni a sejtanyagok közé) azt a pillanatot keresve, amikor a részecske pontosan a két molekula között helyezkedik el, miután továbbhaladva (ekkor már a sejten belül) már távolodik tőlük. Erről a pillanatról egyértelműen előrejelezhető, hogy meg fog történni.
Azonban ha egy már a sejt részét képező molekula (továbbiakban: sejtmolekula) a két szomszédos sejtmolekulához képest a sejt belsejétől távolabb helyezkedik el, a szempont alapján azt olyan molekulának titulálnánk, amely nem része a szervezetnek.
Az 1. potenciális szempont (“Amikor a részecske elvegyül az élő szervezet sejtanyagai között.”) tehát nem kielégítő.

2. potenciális szempont: “Amikor a részecske kémiai kötésbe lép más, a sejt részét képező részecskével.”

Mérlegelés: A szempont mérlegelésekor felmerül egy probléma: Az élő szervezet nem egyetlen molekula. Így amikor a kérdéses részecske kémiai kötésbe lép más, a sejt részét képező részecskével, érvénybe lép az 1. potenciális szempont, amely azonban elégtelennek bizonyult. Emiatt annak a részecskének azon jellemzője kérdőjeleződik meg az 1. számú szempont elégtelensége alapján, miszerint része-e a sejtnek vagy sem, így az a tény, hogy a kérdéses részecske kémiai kötésbe lépett vele, nem hordoz jelentőséget a 2. potenciális szempont tekintetében, mert nem felel meg a szempont második krítériumának, miszerint a részecske a sejt részét képező részecskével lépjen kémiai kötésbe. Ezért tehát az 1. potenciális szempont lép érvénybe, amely azonban elégtelen.
A 2. potenciális szempont (“Amikor a részecske kémiai kötésbe lép más, a sejt részét képező részecskével.”) sem kielégítő, mivel egyetlen olyan esetet sem találhatunk, amelyik megfelelne a szempontnak.

Látható, hogy az eddigiek alapján nem lehetséges meghatározni a részecskék pályagörbéinek azon szakaszát, amelyet az élő szervezet részeként futnak be, így nem lehetséges meghatározni a P-faktor értékét sem, ezért módosítanunk kell a P-faktor fogalmát.Az élő szervezet folyamataiban résztvevő részecskék tehát csupán funkcionálisan képezik részét az élő szervezetnek, amely funkcionalitás kizárólag azokban a pillanatokban nyilvánul meg, amikor a részecske éppen kémiai folyamatban játszik szerepet. Ezekben a pillanatokban sem lesz elégséges a 2. potenciális szempont, emiatt ekkor sem lehet kijelenteni a részecskéről, hogy teljes mértékben az élő szervezet részét képezné, de egy valószínűségi értékkel jellemezhető.
A reakciók közötti időben a részecske semmiképpen sem része hát az élő szervezetnek.

Módosítsuk hát a P-faktor fogalmát. Ehhez két részre plusz egy segédfogalomra kell bontanunk a P-faktort, valamint be kell vezetnünk a C-faktor fogalmát:

1. Pillanatnyi P-faktor, jele: P_t:

A Pillanatnyi P-faktor egy objektumnak az a pillanatnyi attribútuma, mely azt mutatja meg, hogy éppen részt vesz-e az élő szervezet folyamataiban vagy sem. Értéke egyenes arányban függ a kérdéses folyamat az élő szervezet működése szerinti jelentőségének mértékétől, fordított arányban függ a pillanatnyi folyamatok számától, valamint a pillanatnyi folyamatokban résztvevő részecskék számától.A pillanatnyi folyamatok száma:

jele: f_t

A pillanatnyi folyamatokban résztvevő részecskék száma:

jele: r_t

A pillanatnyi folyamat jelentőségének mértéke az élő szervezet működésének szempontjából:

jele: I,: értéke fordított arányban függ annak számától, hogy hányszor kell megismétlődnie a folyamatnak helytelenül ahhoz, hogy az az élő szervezet halálát eredményezze. Értéke értelemszerűen 1, ha a folyamat csupán egyszeri helytelen lefolyása az élő szervezet halálát eredményezi.

Segédfogalom: P_t,max a Pillanatnyi P-faktornak az a maximális értéke, amelyet abban a nem létező esetben kapnánk, ha a kérdéses részecske minden pillanatban, az élő szervezet minden folyamatában részt venne és csak a kérdéses részecske venne benne részt, tehát ha I, f_t, és r_t értéke is 1 lenne.2. C-faktor, jele: C_t:

A C-faktor annak mutatója, hogy a kérdéses részecskét az adott pillanatban mennyire foglalja magában, hordozza az élő szervezet. Értéke attól függ, hogy a részecskét magába forglaló közelítő felület milyen közelítéssel mondható a szervezet határának. A különböző ilyen határfelületeket következőképpen határozzuk meg:Az élő szervezet folyamataiban résztvevő minden molekula pályáját felrajzoljuk térben úgy, hogy időegységenként jelöljük a részecskék Pillanatnyi P-faktorait is. Ez egy potenciáltér-jellegű P-faktor-felhőt definiál. A C-faktor szempontjából jelentős befoglaló-felületeket az azonos P-faktor-értékek jelölik ki az előbbi potenciáltérben.

3. Abszolút P-faktor, jele: P_a, megjegyzés: a korábbi P-faktor): Az Abszolút P-faktor azt mutatja meg, hogy a kérdéses részecske mennyire rendelhető a vizsgált élő szervezethez. Értéke a kérdéses részecske Pillanatnyi P-faktorjai és C-faktorjai szorzatának integrálja osztva P_t,max :

A P_t-vel, a C_t-vel és P_a-val nem tudunk számolni, mivel ismeretlen paramétereket tartalmaznak. Nagyságrendileg azonban meghatározhatóak.

Az élő szervezet határát értelemszerűen azok a részecskék határozzák meg, amelyek a legtávolabb helyezkednek el az élő szervezet centrumától. A P_t annak tényét mutatja, hogy a részecske még része-e az élő szervezetnek vagy sem. De mivel nem létezik olyan elégséges szempont, amely alapján ezt egyértelműen eldönthetnénk (lásd: a fenti potenciális szempontok), P_t értéke sohasem lehet nulla.
Ebből kifolyólag nem találhatunk egyetlen pontot sem a térben, amelyről teljes bizonyossággal kijelenthetnénk, hogy az élő szervezethez tartozik, ezért belátható, hogy az élő szervezetnek nincsen határa, csupán egy időben eloszló térbeli karakterisztika jellemzi, amelynek értéke (P_t) sohasem zérus.

Kijelenthetjük, hogy egy részecske P_t-jének integrálja egyenesen arányos a részecskének a szervezetben eltöltött idejével.

Vizsgáljuk meg egy részecskének a szervezetben eltöltött idejét (hozzávetőlegesen meghatározva). Vegyük egy 10 évig élő szervezet egy olyan részecskét, amely 1 évig volt a szervezet része, majd vegyük azt a részecskét (ideális esetben ugyanolyan részecske), amely előbbi részecskénk helyére épült be és 2 évig volt része az élő szervezetnek, majd írjuk fel a pillanatnyi P-faktorjaik integráljának értékét:

^Pt(1) ^{= 1/10*x}1

és

Írjuk fel annak annak a pozíciónak a P_t-jét, amelyben a két részecske átmenetileg helyet foglalt:

^Pt(p) ^{= P}t(1) ^{+ P}t(2) ^=(3/10)(x1 ^{+ x}2⁾

^Pt(2) ^{= 2/10*x}2 , ahol x₁ és x₂ az az érték, mely kiegészíti az együtthatót a P_t ismeretlen valós értékére, s melyek csak hozzávetőlegesen azonosak, mivel a két részecske P_t-eloszlása nem azonos, csak hasonló.
Látható, hogy még abban az elő nem forduló esetben is, amikor x₁ és x₂ értéke 1, a P_tértéke elenyésző a P_t,max-hoz képest.

Ugyanezt megtehetjük a hordozási faktorral is. Látható, hogy a két részecske poziciójának C-faktora és bármely P-faktora nagyobb mint a részecskéké külön-külön, az a tény tehát, miszerint az adott pozícióban vagy funkcióban egy adott részecskének (vagy részecskehalmaznak) kell lennie, állandóbb összetevője az élő szervezetnek, mint a részecskék.

Ha az élő szervezet összes alkotóelemére nézve felrajzoljuk ezt a térbeli információt, egy háromdimenziós mátrixot kapunk. Ezt nevezzük komplex ideaképnek.

Definiáljuk a komplex ideaképet:
A komplex ideakép az élő szervezetnek azon térbeli információja, amely nem változik meg akkor, amikor a szervezet részecskéi lecserélődnek.

Mivel a P-faktorok valós attribútumok és mivel csak egy létező dolog rendelkezhet valós attribútumokkal, kijelenthetjük, hogy a komplex ideakép létezik, bár közvetlenül detektálni nem tudjuk.

Amennyiben az élő szervezetnek a részecskék terén nincsen határa, a komplex ideakép terén sincs, mivel minden részecskéhez hozzárendelhető a komplex ideakép.

A

képletet alkalmazva látható, hogy a komplex ideakép abszolút P-faktorának (P_a) értéke 1, mellyel a szervezet egyetlen részecskéje sem, de még az összes bármelykori részecskéje együttvéve sem jellemezhető.

Ha figyelemmel kísérjük a részecskék pályagörbéit, látható, hogy a részecskék egy bizonyos pályát járnak be, melynek a P_t- és C_t-értékekből összeálló karakterisztikus szakaszai az élő szervezet; az élő szervezetet tehát a részecskék pályagörbéi láttatják, valójában teljes mértékben nem elkülöníthető.

Ha a részecskék pályagörbéi konvergálnak a komplex ideakép egy-egy pontjához, majd sebességük lecsökken és reakcióba lépnek, kijelenthető, hogy a részecskék a komplex ideaképbe rendeződnek, időlegesen a megfelelő pozíciókon tartózkodnak, majd tovább folytatják addigi útjukat. Ebből következik, hogy a folyamat közben a komplex ideaképnek egy részecskékből álló aktuális, pillanatnyi vetülete képződik, mint részecskehalmaz – a biológiai élő szervezet. Mivel azonban ennek P-faktora elenyésző a komplex ideakép P-faktorához képest, belátható, hogy az élő szervezet valójában a végtelen kiterjedésű komplex ideakép, míg annak csupán egy folyamatosan képződő pillanatnyi vetületét, egy látens megnyilvánulást nevezünk élő szervezetnek.

Összefoglalva: Az élő szervezet végtelen kiterjedésű komplex ideakép, a komplex ideakép nem anyag, hanem információ, az élő szervezet tehát nem anyag, hanem információ. A komplex ideakép vetületet hoz létre a részecskékből, a komplex ideakép változása kihat a vetületére, ergo a komplex ideakép mint információ, vezérli a részecskékből álló vetületi élő szervezetet. A komplex ideaképek egymástól nem különíthetőek el, ezért minden komplex ideakép kihathat minden komplex ideaképre, ezáltal a komplex ideaképek részecskékből álló vetületeire is.

Tekintve, hogy a biológiai élő szervezetek adott fokú intelligenciával rendelkeznek, kijelenthető hogy a komplex ideakép is intelligens. Mivel a komplex ideakép végtelen kiterjedésű, a különféle élő szervezetek komplex ideaképei valójában egyetlen karakterisztika csúcsosodásai. Ezeket a csúcsosodásokat nevezzük komplexideakép-centrumoknak. Ha a komplexideakép-centrumok mozgására tekintünk, matematikailag pontosan ugyanolyan helyzet áll elő, mint a részecskék mozgása esetén, mivel a részecskék mozgásakor is elemirészecske-halmazok mozognak; a komplexideaképek-centrumok is csoportosulhatnak, mely csoportoknak minden paramétere változhat, így a komplexideakép-centrumokra is felírható az összes fenti faktorjellemző és integrál, aminek esetén fel kell tételeznünk egy kollektív komplex ideaképet.Ennek a kollektív komplex ideaképnek a következőek a jellemzői:

1. Eleme minden létező, valamint részhalmaza minden folyamatosan áramló és cserélődő részecskehalmaz, illetve minden folyamatosan áramló és cserélődő, komplex ideakép-centrumokból álló halmaz.
2. Intelligenciájának mértéke nem lehet kisebb, mint az összes élő szervezet intelligenciájának összege.

A 2. pont bizonyítása a következő: Mivel a komplex ideaképek csupán egy-egy olyan karakterisztikával jellemezhetőek, amelynek értéke nem lehet zérus, valójában el sem különülnek egymástól. Rájuk tehát információs közlőképesség és interaktivitás jellemző, ezért a komplex ideaképek intelligenciája összeadódik. Azonban tekintsünk két intelligens komplexideakép-centrumot, A-t és B-t:A-nak kimenetéhez A-nak szüksége van intelligenciájának maximum teljes kihasználására, A kimenete tehát lefoglalja A legfeljebb teljes kapacitását. B számára A kimenete csupán egy bemenet, melyre B intelligenciakapacitásából csupán A intelligenciaráfordításának töredéke használódik fel. A és B együttes intelligenciája akkor lenne egyenlő A és B intelligenciájának összegével, ha B A kimenetének értelmezésére irányuló intelligenciaráfordítása saját intelligenciarakapacitásának 50%-a lett volna. B intelligenciaráfordítása azonban elenyésző; amennyiben B A kimenetének értelmezésére irányuló intelligenciaráfordítása saját intelligenciakapacitásának 10%-a, akkor B intelligenciakapacitásának 10%-a aránylik A intelligenciakapacitásának 100%-ához, eredő intelligenciakapacitásuk tehát A kapacitásának 900%-a.

A kollektív komplex ideakép minden szempontból analóg a hagyományos Isten-felfogással. Isten léte tehát tudományosan bizonyított. A fentiekből következik továbbá, hogy a komplexideakép-centrumok interakciója valójában a kollektív komplex ideakép gondolkodása.

Megjegyzés: A kollektív komplex ideakép a meghatározása alapján valójában egy nulla dimenziós pont. Kapcsolódó írás: Varga Endre: Alternatív elmélet az ősrobbanással kapcsolatban.
Mivel az élő szervezetnek nincsen határa, ám ugyanakkor a legmagasabb P_t-vel jellemezhető atomokat, egészen pontosan ezek halmazát tekintve egy összetett térbeli rácsot (mátrixot) rajzolhatunk föl, és a részecskeáramlás ennek rácspontjain halad keresztül (anyagcsere), a komplex ideakép vetülete tehát ezen rácspontok, a részecskék pedig a rácspontok látens megnyilvánulása, detektálásának elsődleges módja.

4. tétel – bizonyítás:

Az első három tétel alapján belátható, hogy az élő szervezetek részecskeáramlást meghatározó komplex ideaképek centrumai, ahol a komplex ideakép egyes részeinek azon jellemzője, miszerint mennyire mondhatóak az élő szervezetet behatároló komplex ideakép centrumának attól függ, hogy milyen ritkán cserélődik le a komplex ideakép kérdéses része által meghatározott részecske. (Például a csontozat részecskéi sokkal ritkábban cserélődnek, mint a bőré.)

Miáltal az élő szervezetek kiterjedése végtelen (lásd: III. tétel), elkerülhetetlen, hogy az élő szervezetek transzcendens elsődleges összetevőjük terén -tehát az őket meghatározó komplex ideaképek centrumai- egymással interakcióba lépjenek. Ez az interakció feltételezhetően történhet a komplex ideakép-centrumok elmozdulása által, de anélkül is. Előbbi esetben a komplex ideakép-centrumok mozgása nem más, mint egy kvázi-részecskeáramlás, amelyben (részecskék) alatt komplex ideakép-centrumokat értünk.

Ez esetben azonban a komplex ideakép-centrumok szintjén is végigvezethető az első három tétel bizonyításában olvasható részecske áramlási és valószínűség érték-vizsgálati gondolatmenet, miáltal szükségszerűvé válik egy olyan kollektív komplex ideakép létezése és minden kétséget kizáró feltételezése, amely az élő szervezeteket jelentő komplex ideakép-centrumok csoportosulásából és interakciójából áll össze, és amely mint halmaz a következő jellemzőkkel bír: Eleme minden létező, valamint részhalmaza minden folyamatosan áramló és cserélődő részecskehalmaz, illetve minden folyamatosan áramló és cserélődő, komplex ideakép-centrumokból álló halmaz.

Amennyiben azonban kijelenthető, hogy egy adott élő szervezet intelligens, egyértelműen kijelenthető az is, hogy az élő szervezetek interakcióba lépett összessége is intelligens, valamint hogy intelligenciájának mértéke nem lehet kisebb, mint az összes élő szervezet intelligenciájának összege. Ugyanis ha figyelembe vesszük, hogy a komplex ideaképek csupán egy-egy olyan karakterisztikával jellemezhetőek, amelynek a tér és idő egyetlen pontjában sincsen zérus értéke, könnyen belátható, hogy valójában el sem különülnek, csupán “csomósodásaik”, karakterisztikájuk felsőértékei, kicsúcsosodása miatt tekintjük őket különállónak, így “közöttük” minden nemű információ megosztottsága elkerülhetetlen jelenség. Az információ megosztottsága pedig nem más, mint alapvető kommunikáció a csupán szubjektív módon, önkényesen behatárolható ideakép-centrumok között. (Ez alapján tehát végeredményben nézőpont kérdése, hogy azt mondjuk: “gondolkodik”, vagy azt mondjuk: “egymással kommunikálnak”.) Ez a világegyetem minden létezőjét elemének bíró, és intelligenciával rendelkező kollektív komplex ideakép minden szempontból analóg a hagyományos Isten-felfogással.

Megjegyzés: A kollektív komplex ideakép a meghatározása alapján valójában egy nulla dimenziós pont.

Együttes (összefüggő) bizonyítás:

1. példa: Egy négy dimenziós kocka három dimenziós metszete olyan három dimenziós kockának látható test, amelynek belsejében is található egy kocka, melynek csúcsait és a külső kocka megfelelő csúcsait további élek kötik össze.

2. példa: Ha egy négy dimenziós kúpot áttolunk a három dimenziós síkon és megfigyeljük a három dimenzióban vett metszetét, egy növekvő sugarú gömböt látunk, mely hirtelen megszűnik abban a pillanatban, amikor a kúp alapja is áthatol a három dimenziós síkon, elhagyja azt.

Az élő szervezetek három dimenziós strukturáltsága (járatok stb.) az 1. példában vett négy dimenziós kocka három dimenzióban vett metszetének három dimenziós strukturáltságával, míg az élő szervezetek növekedése majd hirtelen pusztulása a 2. példában vett négy dimenziós kúp három dimenzióban vett metszetének növekedésével és hirtelen eltűnésével analóg.

Mivel minden síkidomhoz hozzárendelhető egy olyan három dimenziós test, melynek valamely két dimenzióban vett metszete azonos a síkidommal, belátható, hogy minden három dimenziós testhez is hozzárendelhető egy olyan négy dimenziós hipertest, amelynek valamely három dimenzióban vett metszete azonos a háromdimenziós testtel.

Ha ezt a hipertestet egy három dimenziós kúphoz hasonlatosnak tekintjük és figyelembe vesszük az I. tételben foglaltakat (miszerint az élő szervezetek anyagi struktúrája csupán vetülete, tehát látens megnyilvánulása az élő szervezet komplex ideaképének), belátható, hogy az embrionálisan szerveződő élő szervezetek látens anyagi struktúrája valójában egy, a három dimenzió síkján áthatoló négy dimenziós komplex ideakép, mint kúpszerű hipertestnek a három dimenzió síkjában vett metszete köré rendeződő anyagi részecskék halmaza, ahol az embrionális fejlődés kezdete az a pillanat, amikor a kúpszerű hipertest jellegű négy dimenziós komplex ideakép hiperkúpjának csúcsa belép a három dimenzió síkjába, míg a halál az a pillanat, amelyben a kúpszerű hipertest jellegű négy dimenziós komplex ideakép hiperkúpjának alapja elhagyja azt. Ekkor megszűnik az a három dimenzióban vett metszet, amely köré az anyag addig rendeződött; a test oszlásnak indul.

A bakteriálisan rendeződő -osztódással szaporodó- élő szervezetek négy dimenziós komplex ideaképe értelemszerűen nem kúpszerű, hanem elágazó fonálszerű hipertestként képzelhető el, ahol az osztódás pillanata az elágazás helye.

Mivel azonban a korábbi tételek bizonyításából tudjuk, hogy a komplex ideaképek csupán egy olyan karakterisztikával jellemezhetőek, amelynek nincsen sem zérus-, sem maximumpontja, határtalanok – elkülönültségük csupán centrumaik elkülönültsége -, belátható, hogy a négy dimenziós komplex ideakép sohasem hagyhatja el teljes mértékben a három dimenziós síkot, legfeljebb a centruma; azaz karakterisztikájának kimagasló értékei, de legalábbis azon aspektusa, amely a hagyományos értelemben vett, biológiailag jelentős anyagi részecskékre hat, mivel nem zárható ki, hogy a komplex ideakép másmilyen aspektussal is bír, esetleg olyan részecskékre is akár intenzív hatással lehet, amelyeket műszereinkkel még sikerült kimutatnunk (amelyek -akár csupán bizonyos energiaszint alatt- nem lépnek kölcsönhatásba az elektronpályákkal vagy elektromágneses mezőkkel). Ilyenformán a három dimenziós síkból kilépett négy dimenziós komplex ideaképnek még lehetnek késői megnyilvánulásai. Megerősíti ezt továbbá az a tény, hogy a négy dimenziós komplex ideaképnek minden állapota létezik a hipertérben (test hipertest; tér hipertér analógiában!), valamint hogy intelligens, tehát potenciálisan át képes rendezni karakterisztikájának eloszlását, újra felfuttatva ott, ahol az érték már nagyon alacsony (a három dimenzióból történő kilépés után), így akár a hagyományos értelemben vett bioaktív anyagi részecskéket is potenciálisan újra képes rendezni.

Ugyanakkor az sem zárható ki, hogy a négy dimenziós komplex ideakép a kilépést követően újra beléphet a három dimenziós síkba új élő szervezetet hozva létre a metszete köré rendeződő anyagból, helyesebben fogalmazva: élő szervezetének új látens megnyilvánulását, vetületét hozva létre az anyagi részecskék áramlásának akár közvetett úton történő modulálásából. Ennek lehetőségét is megerősíti, hogy a komplex ideakép -ahogy a kollektív komplex ideakép is (lásd: IV. tétel)- intelligens.

Fontos következtetés továbbá, hogy mivel a komplex ideakép intelligens, valamint hogy minden valamikori és majdani állapota létezik a négy dimenziós hipertérben elhelyezkedő struktúrájában, a komplex ideakép emlékezik és birtokában van minden emléknek, ismeretnek, amelyet a három dimenzió síkjába történő többszöri belépései során megélt, így ha egy komplex ideaképnek az anyagi részecskék átrendezése által történő megnyilvánulása tudatosnak nevezhető (ez leginkább: az ember), akkor a komplex ideakép teljes egésze (nem csak a három dimenziós síkban tartózkodó aktuális szelete) egyfajta multi-tudat, pszichológiai kifejezéssel élve: szupertudat.

A következtetés része továbbá, hogy értelemszerűen a négy dimenziós komplex ideakép minden változása négy dimenziós világában kihat a három dimenziós metszetben lévő látens megnyilvánulásának jövőjére és ami ennél fontosabb: múltjára. Ilyenformán elkerülhetetlen a következtetés, miszerint jelen esetben az ember élete, múltja jelene és jövője teljes mértékben virtuális; egy a méhész testét befedő méhraj esetleges azon felismerésének gyermetegségéhez hasonlítható leginkább, miszerint: ember vagyok.
Mindezek alapján arra kell következtetnünk, hogy a négy dimenziós komplex ideakép három dimenziós metszete köré rendeződő anyagi részecskék halmazát meghatározó metszetének emlékei a négy dimenziós komplex ideakép egészének csupán egyetlen pillanata, így teljes mértékben virtuális.

Ugyanakkor érdemes abba is belegondolnunk, hogy amennyiben a komplex ideakép négy dimenziós, a kollektív komplex ideakép öt dimenziós kell legyen, mivel a komplex ideaképek úgy rendeződnek a (komplex ideaképeket magába foglaló) kollektív komplex ideakép látens megnyilvánulásaként, ahogy az anyagi részecskék rendeződnek a négy dimenziós komplex ideakép három dimenziós metszete köré. Így a kollektív komplex ideakép dimenzionálisan úgy aránylik a komplex ideaképekhez, ahogyan a komplex ideaképek aránylanak az anyagi részecskékhez. Ergo: a négy dimenziós komplex ideaképek “metavilágának” történései valójában nem mások, mint a négy dimenziós komplex ideaképeknek a kollektív komplex ideakép négy dimenziós metszete köré való rendeződése. Így ez a kollektív komplex ideakép plussz egy-, tehát ötdimenziós.

Hasonló cikkek:

• Miért nem vagyok biológus? (1. fejezet)
• Miért nem vagyok biológus? (3. fejezet)
• Há 1 en 1 almát!
• Arany kolloid
• Kontra ezüst kolloid