2008 feb 26. ked
Szép autók
Gondolatok (esz)
Hozzászólások - [3] hozzászólás. Megtekintve alkalommal
Nos történt az, hogy szép autók iránti vágyamat még 2006 karácsonyán egy Rover 75 -el elégítettem ki. Azóta sem találkoztam belülről szebb autóval. Az első hónapok felhőtlenül teltek, a V6 duruzsolt, a gépkocsi suhant, nagy volt az öröm.
Az új évet Ausztriában köszöntöttük és itt addig diskuráltunk egy autószerelő sráccal, hogy hazatéréskor rájuk bíztam az esedékes vezérműszíj cserét. A gyönyörű autónak gondos gazdája kívántam lenni, aki mindent betart, amit a szervízkönyv javasol. A karbantartás után egy hónappal Szlovéniában üdültünk, és épp hazafelé indultunk, amikor Kranj közelében az autópályán megállt a masina, elszakadt az új vezérműszíj.
Izgalmas kalandok után, egy trailerrel hazautaztunk (Csenge fél évesen egész jól bírta). A Rover visszakerült a szerelőműhelybe. A szerelő biztosítója szerint anyaghiba miatt történt a baj. Nos én kifizettem a javítást, és kb 3 hónap után ismét ment az autó. A vezérműszíj beállítására hívtam egy Rover specialistát is, biztos ami biztos.
Nyáron pompás volt a járgány, jöttünk mentünk horvátországba, ideoda. Augusztusban Debrecen felé az autópályán hatalmas füstfelhő közepette megállt a jószág. Sejtettem, hogy most fájdalmasabb lesz a sebesülés. Megint trailer, most már a Rover specialistánál kötöttünk egyből ki. Úgy gondoltam, ennek már fele se tréfa, ez a kocsi megeszi minden másra szánt fillérünket, ha ez így megy tovább, nosza fogadtam egy ügyfédet, aki kapásból fogadott egy szakértőt. A szakértő kisasolta, hogy hát most azért szakadt el a szíj és ment véglegesen tönkre a motor, mert megrepedt egy tartóbigyó (ami szintén ki lett cserélve még az első vezérműszíj cseréjekor), valószínüleg már az első sebesüléskor szerzett egy hajszálrepedést, csak akkor szerelés közben ez még nem látszott.
Hosszas egymásra panaszkodás után úgy tűnik én húztam ismét a rövidebbet, lenyeltem a békát, keresztény ember nem pereskedik. Mivel az előző tönkrement egy ugyanilyen komplett motort kellett szerezni. Október lehetett, amikor egy bontó kerített egyet, be is szerelődött, de kiderült hogy rossz ez is. Pár hónap után angliából szereztek egy másik Rovert, motorostul de! ennek pont annyi volt a rovásán, hogy vezérműszíjat kellett cserélni rajta. Jelentem örömmel, fél év pihenés után, jár a kocsi “új” motorja, én meg mint a katonatiszt, kapargatom össze a rávalót.
Mit is gondolok én erről? Nem nem, senki ne menjen sehova, és ne érjen senkit baleset sem. Az autó vásárlása után úgy éreztem hogy na most már mindenem megvan. Gyönyörű gyermekem, csillogó szemű feleségem, utazások ahova jól esik, pöpec fűtött bőrüléses autóm, … Szinte beleharsogtam a világba önhittségemet. Odáig fajult a helyzet, hogy már azt hangoztattam, én túl sokat keresek, nincs már kihívás az életben. ígyhát lett.
Önhittségem jelentős és örvendetes csorbát szenvedett, már egészen más kihívásokat keresek, hálám határtalan :)
- Hasonló cikkek:
- Szlovéniai kirándulás
- Bodza tenger a konyhában
- Pádis
- Siklóernyővel nudisták közt
- Mindannyian sztárok vagyunk
Hozzászólások: 3 hozzászólás a “ Szép autók ” bejegyzéshez
Hozzászólások:
Várom a Te hozzászólásod!
Trackbacks & Pingbacks:
-
Pingback from Ellopták az összes biciklinket | Emich család kalandjai
július 22nd, 2008 at 22:14[...] egyszer lennt hagytam éjjelre az utcában. Azután kilopták a szintén az utcán éjszakázó Rover első indexeit és ködlámpáit. Üzenem a tettesnek, hogy a ködlámpát nem fogom pótolni még [...]
-
Pingback from Pádis | Emich család kalandjai
november 1st, 2008 at 11:49[...] a Varasó házig, és kicsit azon is túl. A leírás szerint ez a túra kb. 11 km. A Rovert leraktuk egy kanyarban, és elindultunk a vadonba. A táj csodálatos volt már itt is. Az ősz [...]
-
Trackback from Pictures, wallpaper
április 23rd, 2012 at 9:23Pictures, wallpaper…
[...]Szép autók | Emich család kalandjai[...]…



