24h-payday

Események


Jól indult az Április, hirtelen jött a tavasz. Csenge a futóbiciklivel már jól begyakorolta a kétkerekűek irányítását, sőt tavaly óta egy kis zsiráfos minibiciklin kerekezett is. Sabunikén próbálta a nagyobb gyerekbicikliket is, de még nem ért le róluk a lába. Most viszont már nincs ilyen akadály, nagyon komoly bringás csajszi lett :) Az egyik első komolyabb bicikli túránkon a római parttól indultunk, Csanádot vittük a gyerekülésben, Csenge viszont egyedül eltekert Szentendréig, majd vissza Békásmegyerig!


Ádventi spirál

Ma volt az év utolsó óvodai napja és egyben az Ádventi kert ünnepség is.

Az előkészületekről:
A gyerekek ádvent kezdetén egy egy közepes méretű cserépalátétet kaptak és szép lassan telepakolták kedvességgel. Először csak föld került bele, ebbe ültek a kis kavicsok, kagylók. Később fakéregből kis odú épült, amit a végén mohával vontak be. Közben épült szépült az óvodai betlehem is, a gyapjú – nemez – filc anyagokból készült főszereplők valamint egy szamár is lassan felért a mohos jászolhoz.

A szülők az utolsó héten a gyerekekkel közösen minden nap gyakoroltuk a dalokat és készítettünk egy gyönyörű szélcsengőt sárgarézből kivágott ovis jelekből. Nekem nagyon szép élmény volt az együtt éneklést a készülődés és végül az  Ádventi spirál. Az esemény hangulatát – élményét nem vagyok még képes írásban átadni, de a dalainkat megosztom :)

Letöltés: Dalok gitár akkordokkal

(tovább…)


Szabadszülés

Szabad szülést

Én úgy látom, hogy az otthonszülés, a szabadon szülés korlátozása – tiltása és a szovjet típusú rendszer soha nem inogott ennyire mint most, hogy Geréb Ágit elzárták. Én se láttam még soha ennyire bele a félretájékoztatás és médiafogyasztás bugyraiba mint most, amikor az ügyet csak olvasó és információit fogyasztó emberek téveszméit hallgatom.

Egy ideje gyűjtögetem a hirtelen népszerűvé váló témával kapcsolatos linkeket, cikkeket, ezeket teszem itt is közszemlére.

Az én eddigi írásaim a témával kapcsolatban:

Ma olvastam egyik kedvenc gasztroblogom oldalain az alábbi előadást és annyira jónak gondolom, hogy átemelem ide is hogy lássátok és értsétek. (tovább…)


Ábel Kinga lagziján jártunk Kanizsán. Nagyon jó volt újra találkozni a rokonokkal (sokukat csak a mi lagzinkon láttuk). A hely, a kajapia és a zenekar fantasztikusak voltak és itt debütált az új fényképzőgépünk is, amiről később írok majd.

A picurok kidőltek nem sokkal 9 után, így Mariannáékhoz vittem őket aludni.

Másnap Ani-mamival Palicson jártunk, meglátogattuk Emi-nénit és pizzáztunk egyet a Bossban.


Geni egyik legkedvesebb barátnőjének lagzijában jártunk (Mezőkövesden). A picurok nem sokáig bírták a hercehurcát, de addig viszont tündérek voltak. Vasárnap pedig indulás a tengerre!


Következő oldal »