Sokszor megkérdezik tőlem, hogy akkor én most Emih vagy Emich vagyok -e. Erre a kérdésre általában a következő a válaszom.

A családunk neve Emich volt, sok generációval ezelőtt volt még egy Emmerich ág is, de az már olyan régen hogy tradíciónak is sok. Szóval az Emich egy sváb családnév, amely család egyes tagjai elindultak egyszer délnek. Egyes ágai Magyarországon maradtak, egy águk eljutott a vajdasági Cservenkára, ahol szépen meglombosodott.

Egyszer csak jöttek a háborúk, és már nem volt mindegy, kinek milyen nemzetiségű a családneve. Az Emichek szétszóródva gyakran Endrédi -re, vagy Endrődi -re magyarosodtak, aki pedig bekerült a szerv nyilvántartásokba, Emih -hé vált. Ennek az az oka, hogy szerb nyelvtan rendkívül furfangosan egyszerüsíti az idegen szavak helyesírását. Mindent úgy írnak le, ahogy kiejtik. Ez annyira így van, hogy pl. én a keresztlevelemben még Emich vagyok, de a vajdasági egyéb nyilvántartásokban már csak Emih. Édesapám is így lett “sima” Emih. Shakespeare még rosszabbul járt, így lett belőle Sejkspir…

Terveim között szerepel, hogy vissza Emich -esedünk, legalábbis az én családom ága, így én ahol nem kérnek igazolványt, ott már a ch -s változatot írom, mondom. Talán az idén már szinkronba kerül a tradíció és személyi igazolvány…