Tudod, az a lényeg, hogy ha tisztán, előzetes gondolatoktól mentesen lépsz be a pillanatba, akkor megteremted azt, aki vagy, ellenkező esetben csak újra eljátszod azt, aki valaha voltál.

Úgy éled meg az életet, az örökös és végeérhetetlen teremtés folyamatát, mintha csakis újrajátszásból állna!

De hogyan utasíthatja el bármelyik józan, racionális ember, hogy a korábbi tapasztalatára támaszkodjon? Hát nem teljesen normális, hogy mindent előszedünk a szóban forgó témáról, amit csak tudunk, aztán válogatunk közülük?

Lehet, hogy normális, de semmiképp sem természetes. Azt tekintik normálisnak, ahogy valamit rendszerint elvégeznek. Ám akkor vagy természetes, amikor megpróbálsz nem „normális”-an reagálni!

A természetes és a normális nem ugyanaz. És bármelyik adott pillanatban eldöntheted, normálisan – az általános norma szerint – cselekszel, vagy úgy, ahogy természetesen jön.

Bizony mondom néked: semmi sem természetesebb, mint a szeretet.

Ha a szeretet vezérli a cselekedeteidet, akkor természetesen fogsz cselekedni. Ha félelemmel eltelve, sértődötten, ingerülten reagálsz, akkor viselkedhetsz ugyan normálisan, természetesen azonban semmiképp.