Ezt le kell írnom gyorsan, mert holnap már nem hiszem el… Jobb is nekem ha nem hiszem el, mert ha elhinném, durva lenne :)

Midőn 5 nap áztatás, kevergetés elmúltával elkészült vala a híresneves bodzaszörp, annak palackozásába fogandék. Eltölték némi jókedvet és időt, bíbelődvén a kedves íz beállításával, citromsav port adagolák mértékkel, kóstolék mértéktelenül. Előkészítém, kifőzém vala az szilikoncsövet, kimosám a szűrűt és a betölcsért.

Mint az annak rendje, s módja, felhelyezém az 15 literes űrbelű lábast az asztalra, a földön sorakozák az 1,5 literes palackokok. A cső egyik vége a lábasban leend, a másikat végit megszippantva dől is a lé… vala.

Megtöltém vala a 3. palackot, s a lábasban még 10 a liter. No, mondám, mielőtt kedvesem elszenderede, beszélgeték még valamellyest, otthagyám vala a hóbelevancot magára. A csőnek alsó végit átalvetém a lábas fülin. Eltele 1 óra is talán, midőn befordulék újfennt a konyhára.

Lehellet megszegik, szem koppan, áll esik… Bodza illatban úszik a lég, s bodzalétől úszik a főd. A cső vége kiugrand vala az füliből, a másik helyén marada. A közlekedő edényen át a 10 l lé szétfojand.

Oda a dicsőség, oda a tiszta udvar, rendes ház, oda sok nedü. Közösen felmosák az fődjit a konyhának, s talán ez leend drága feleségem eddigi legváratlanabb születésnapi meglepetése. Valand.