Csenge otthon született, Ágival. Mivel a napokban, egy meghalt baba kapcsán sok furcsát hallani az otthonszülést vállaló szülők felelősségtudatáról, felmerült bennem, hogy én is írok pár sort.
Úgy kezdődött, hogy Csenge már szépen növekedett odabenn, és Geni olvasgatott a szülés körülményeiről, lehetőségeről, és talált néhány mondatot az otthonszülésről is. Közben egy barátom javaslatára, elkezdtünk járni egy több hetes szülés felkészítő tanfolyamra, amit a gyermekvédelmi intézet tartott. Ezen a tanfolyamon gyermekorvos, szülés orvos, szoptatási tanácsadó, gyermek pszichológus vett részt. Kb. 14 várandós pár volt jelen. Néztünk filmeket, beszéltünk róla, voltak furcsán feltett kérdések, és félelmek megbeszélése. Még légzés gyakorlatok és autogén tréning is volt.
Mindvégig hiányzott valami. Úgy mentem oda, hogy nem vártam semmit, és úgy is jöttem el, hogy nem kaptam sokat. A válaszok nem nekem szóltak, hanem dobozolt információknak éreztem őket. A jelen lévő szakemberek a szakterületük foglyai voltak, és nem éreztem azt, hogy egyenrangú partnerként kezelnének bennünket.
Kiderült időközben, hogy egy közeli ismerős pár otthonszülést tervez, és sokkal tájékozottabnak tűntek a beavatkozásokat, kockázatokat illetően mint mi a tanfolyam után. Én eleinte elleneztem az otthonszülés gondolatát, de minél több emberrel beszéltem a szülésről, a kórházi körülményekről, a mázas bababarát kórház reklám mögött meghúzódó valóságról, annál kiváncsibb lettem.

Ágival a bemutatkozó információs esten találkoztunk és először furcsa volt. Fáradt, törékeny, halk, kortalan. Amit mondott, az viszont mindig célba talált. Válaszai teljeskörűek (holisztikus?) voltak, és személyre szabottak. Eldöntöttük, hogy az alapítványa által tartott felkészítő tanfolyamot is végighallgatjuk.
Ez egy 5+1 napból álló tanfolyam, ami egyetemi szintű részletességgel vizsgálta a szülés, a születés, a baba és mindezek pszichológiai vetületét. Nem voltam jelen minden alkalommal, de Ági lenyűgözött. Biológusnak készültem valamikor, így érdekeltek olyan részletek is, amik másokat talán nem annyira, de minden kérdésemre kaptam megnyugtató választ. A legfontosabb talán az, hogy ő szerintem mindenkit felnőtt, felelős, tudatos emberként kezel. A világi orvosok ezzel szemben (sok orvost ismerek édesapám ugyanis belgyógyász) igen gyakran csak eseteket, feladatokat, nem tudatos – meggyógyítani való lényeket látnak a hozzájuk fordulókban.
Geni “világi” :) nőgyógyásza egy fiatal orvos, és a magánrendelésén is azt éreztem hogy a távolságtartása a nem egy szinten állók hozzáállása. Soha nem bátorított volna hogy én kérdezzek, vagy informálódjak. Kicsit olyan ez a hozzáállás mint a történelem egyes szakaszaiban a katolikus papok nézőpontja, akik azt mondták hogy Istenhez rajtuk keresztül vezet csak út. Ők tudnak csak segíteni, ők azok akik az írást tanulmányozzák, és elég rájuk bízni magunkat, minden rendben lesz, ha betartjuk amit mondanak.
Ági sok évig dolgozott klinikákon és a tanfolyam idején is járt egy klinikára gyakorlatra. Ő mesélte, hogy nagyon meglepő az, hogy még azok a nők is, akik voltak nála szülés tudatosító tanfolyamon (az én elnevezésem), amint a kórházba értek, átadták magukat a kórháznak – a személyzetnek. Már nem mertek magukban bízni – utasításra szültek.
Igazából ezt látom én fő különbségnek a kórházi és az otthonszülés között. Két teljesen más világ. Aki nem próbálta mindkettőt, szerintem nem tud felelősen vélemény mondani, még akkor sem ha orvos az illető. Még ugyanazok az emberek is teljesen másként funkcionálnak kórházban, mint otthon. Szerintem nem összehasonlítható a kórházi és az otthonszülés, egyszerűen mások a szabályok. Egy szülész orvos, aki világéletében intézményben dolgozott, talán nem is hinné el néhány levezetett otthonszülés után, hogy mennyi mások a fellépő problémák. (Nem voltam jelen kórházi szülésnél, de más kórházi beavatkozásokon igen)
Ez szerintem valójában a hitről szól.
Én azt hiszem minden nő úgy születik, hogy tud szülni, és ez nem egy mentális tudás. Ez a tudás az univerzum holografikus memóriája, vagy morfogenetikus mező vagy Isten által (ki minek nevezi…) adott. Érzésem szerint a szülés az anya és a gyermek közös világvetítése, néhány sűrű órába zsugorítva. Az egész folyamat rendkívül finom egyensúlyokkal szabályozott, és a két főszereplő a külső körülményeket szabadon választja, változtatja. Egy szülésből kiolvasható a szülő anya egész addigi élete, sőt az ő anyjáé, nagyanyjáé, és így tovább. Ugyanúgy a gyermek élete is benne van azokban az órákban. A szabad szülés úgy érzem ezt a finom vetítést teszi lehetővé egy rendkívül érzékeny vásznon.
A kórház ezt nem tudja megadni. Ahol igazodni kell szabályokhoz, belső rendhez, elvárásokhoz, ott ez a vászon széthullik. Marad a biztonság illúziója, hiszen teljes biztonság az anyagi világban nem elképzelhető.
Úgy vélem, olyan nők érzik magukat nagyobb biztonságban a kórházban, akik kevésbé tudatosak, vagy akik nem akarják önmagukat, ill. a világot egy bizonyos szintnél mélyebben megismerni. Sok esetben csak azt várják hogy legyenek végre túl rajta, mint egy fogtömésen. Talán nem is sejtik a szülés transzcendentális léptékét.

Nekik elképzelhető, hogy biztonságosabbnak tűnik az a sok drága gép, ami pittyegni és villogni tud, valamint azok az orvosok, akik a közelben rohangálnak egyik “betegtől” a másikig, de ha baj van már ott is teremnek. Kevésbé érzik veszélyesnek a fertőtlenítő szagot még akkor is, ha a többi kórházi osztálytól, és ezernyi látogatótól csak egy két folyosó és ajtó választja el őket. Megnyugtató lehet számukra a gondolat, hogy a szülést nem kell túl komolyan venni, hiszen ha fáj, bármikor ott az érzéstelenítés lehetősége, mindent meg lehet úszni, nincs felelősség. Kényelmes lehet az is, hogy szülés után egy darabig nyugodtan lehet pihenni, hiszen elviszik a babát, és majd amikor minden megmértek rajta, letisztították, becsomagolták, és mint egy kész áruházi terméket odaadják az anya kezébe.

Számunkra vonzóbb volt az otthoni jól megszokott mikrobiológiai és pszichológiai klíma, az illóolajok illatával és a szabadon választott csenddel – zenével. Ahol természetes az, hogy az van jelen akit mi akarunk. Pl. az a két rendkívül tapasztalt és megnyugtató ember akivel beszélgetni is lehet, nem csak vizsgálnak, és az egész vajúdás alatt csak ránk figyelnek. Amikor előbukkan a baba, nem éles fénybe, félelmetes idegen környezetbe kerül, ahol azonnal műanyag csövekkel esnek neki a légcsövének, hanem a megszokott hangok, illatok – levegő ízei, és egy bába, akik szájával szívja ki a kicsi torkában lévő magzatvizet. Ahol a köldökzsinórt nem vágják el, csak jóval később, amikor már megnyugodott az anya és a baba is.
Minden mozzanatnak jelentősége van, és nem csak fiziológia jelentősége. Otthon ezeket tiszteletben lehet tartani.
Tudom, hogyha bármilyen vészhelyzet adódott volna, Ági nem habozott volna azonnal mentőt hívni. Nincs meg benne a hiúságnak a morzsája sem. Ági a vajúdás alatt csak javasolt, soha nem utasított és ezt tette őt annyira megnyugtatóvá. Van a felnőttkornak egy olyan szinje, amikor az ember már felelősséget vállal. Ez a felelősség teljes szabadsággal jár, és azzal a felismeréssel, hogy a testünk, a környezetünk, a világunk a saját kezünkben van. Mámoros, boldog és félelmetes állapot ez, de ha egyszer belekóstol valaki, nem képes ismét átadni másnak ezt a felelősséget. Csenge megszületésével mi is újjászülettünk.
Ezt adta nekem az otthonszülés és remélem hogy Ági még sokáig és sokaknak át tudja adni ezt az élményt.