Másodszor vágunk bele az önálló alvás tanulásba. Eleinte néhány hónapig el tudtál aludni úgy, hogy a kisújjamat szopogattad. Azóta gyakorlatilag mindig cicin aludtál el. Volt néhány kivétel, amikor ringattalak, vagy énekeltem neked, és autóban is elaludtál párszor, de a szopizás volt az etalon.
Anyának ez viszont néha megterhelő volt. Amikor másfél órán át nem tudtál elaludni, vagy már ő is nagyon fáradt volt, esetleg lett volna még más dolga.
Ráadásul éjjel, ha felébredtél nem tudtál visszaaludni. Anya leszerelte a kiságy egyik oldalát, és összetolta a mi ágyunkkal, így éjjel bármikor átgurulhattál hozzánk.
Sok könyvet elolvastunk a témában és úgy tűnt viszonylag egyszerűen el tudjuk érni hogy egyedül is el tudj aludni.
így ma este a fürdés után szopi volt, majd fél óra könyv lapozgatás és aztán beraktalak az összeszerelt és különválasztott rácsos kiságyba. Állva, ugrálva tiltakoztál, én kimentem, majd 3 perc után visszajöttem. Kiabáltad hogy baba baba (így hívod a cicit), én nyugtatgattalak, majd ismét kimentem 5 percre. A következő körben elaludtál (összesen kb. 15 perc alatt).
Remélem nem haragszol, és megérted, hogy jobb lesz nekünk és neked…