Egy remek kis könyvet találtam tegnap Szegeden, miközben Csengével a várost járva, anyára vártunk :)
Tulajdonképpen nem mondd semmi újat, de azt viszont másként mint ahogy eddig találkoztam vele. A szellem uralmáról szól az anyag felett, de rendkívül élvezetes, vidám és könnyed stílusban, sok filozófia nélkül. Kicsit olyan mintha Árpit hallgatnám :)
Szóval leírja mennyire egyszerű is az Univerzumtól kérni bármit is, és hogyan is kell átvenni a “csomagot”… Régi kedvencem Kaczvinszky József: A hét beavatás című műve volt nekem eddig az etalon, ő az “egész” működéséről is elmélkedik, ez a csomagküldős sokkal lengébb, mindenkinek ajánlom!
A könyv teljes címe:
Bärbel Mohr: Kozmikus Csomagküldő szolgálat (avagy mitől működnek a csodák?)

Nem fedeztél fel valódi igazságot, ha az nem a szeretetet gyarapítja! – Hans Kruppa

És még egy nagyon találó Hans Kruppa idézet:

A betegség a tévútra futott élet tünete.
Lefékezi a tévelygés iramát,
a lassúdó élet pedig visszatalál magához.
A test nem hajlandó semmilyen felületességre,
s a mélységekbe kényszeríti az életet.

Akit a téma mélyebben érdekel, és az olvasásban már itt tart, azzal megosztanám Kaczvinszky József könyvének előszavát (forrás: http://www.tradicio…kaczvinszky.htm) és a szerző néhány gondolatát:

Szerkesztői előszó: 

Tudjuk, hogy az elmúlt fél évszázad folyamán a mű kéziratának olvasói közül némelyek – már akik felfogták mondanivalóját – komoly szellemi és egzisztenciális megrázkódtatásról számoltak be a műben leírtak feldolgozása vonatkozásában, többé-kevésbé drámaian élve meg azokat a páratlan jelentőségű megállapításokat, amelyeket Kaczvinszky József e művében tett. Ez egyrészt annak köszönhető, hogy Kaczvinszkynak nyilvánvalóan semmi köze sem az ateista materializmushoz, sem ahhoz a jelenkori neospirituális „divathoz” és az úgynevezett „New-Age” jegyében fogant antitradicionális „ideológiai” vagy éppenséggel „ideológiátlansági” szupermarkethez, amihez a manapság „ezoterizmussal”, „szellemi dolgokkal” és ilyesmikkel foglalkozók sajnálatos módon kénytelen-kelletlen hozzászoktak, és amiben a modern kor és ezen belül a jelenkor nemritkán nem is tudatosuló létszemléleti („világnézeti”) posztulátumai valójában – és éppen a leglényegesebb pontok vonatkozásában – érintetlenül maradnak, sőt alkalomadtán továbbhamisíttatnak. Másrészt annak tudható be, hogy szemben ezekkel Kaczvinszky nem „könnyíteni” akar az ember samsárai vagy – kifejezését használva – a „természetben” átmenetileg elfoglalt helyzetén, azt nem „elviselhetőbbé”, „kiegyensúlyozottabbá” vagy „konfliktusmentesebbé” akarja tenni, mint jóformán az összes nem-metafizikai irányzat és azok képviselői, hanem maradéktalanul ki akar vezetni a természetből, a végső természetfeletti és természeten túli megszabadulást, a samyak-sam-bodhit, a moksát, a muktit realizálva. Tekintettel erre, kétségtelen az, hogy egy, individuális emberi állapotához különböző okokból kifolyólag erősen kötődő létező számára a megfelelő szellemi és egzisztenciális tisztaságot biztosító teoretikus, doktrinális bázis híján, valamint az elengedhetetlen tradicionális létszemléleti háttér nélkül egy kimondottan ezzel a céllal fogant tanításban való elmélyedés kiválthat ilyen következményeket. Ez az adott esetben többé-kevésbé akár rettenetes megrázkódtatás elsősorban a közönséges emberi lét- és tudatállapot „tehetetlenségi ellenállásának” a megnyilvánulása, amely ellenállás sokszorosára fokozódik amikor valaki ezen állapot meghaladására tesz kísérletet. Ám mindez minden valódi törekvő esetében kizárólag átmeneti jellegű lehet, és maga a veszély, az ideiglenesen többnyire valóban felmerülő sajátos „talajvesztettség” a megfelelő tisztultság elérésekor mintegy magától megszűnik. Ez pedig döntően az igazság, a valódi tudás (para-vidyá, jnána) – visszafordulás nélküli – megszerzésére való komoly törekvés egyik első eredménye. Ide – mintegy egyetemes ismeretelméleti előkészület gyanánt – a valódi, a modernizmus által nem meghamisított spirituális hagyományoknak és ezek jelenkori, tradicionális szerzők általi kommentárjainak a tudományos mélységű megismerésén át vezet az út, beleértve természetesen Kaczvinszky József műveinek érdemi feldolgozását is.

„A többi élőlény halála a saját halálunk fogalmának utánzata, mása, tükörképe csupán, amelyet mint alakulást, mint folyamatot szemlélhetünk a külvilágban, a kivetítésben. Önmagunk halála viszont csak elvi értelemben halál, mert mi magunk nem szűnünk meg általa és benne, hanem ellenkezőleg: mindennemű kivetítés, az egész külvilág szűnik meg körülöttünk, amikor meghalunk!

Ugyanaz a törvényszerűség tehát, amely a külvilágunk összes élőlényeire vonatkozik – vagyis hogy azoknak egyenként el kell halálozniuk, és hogy ezáltal a létezésüknek meg kell szűnnie –, miránk önmagunkra nem vonatkozik, bennünket nem illet: csupán abban az értelemben, hogy a külvilágunk szűnik meg, teljes egészében, a halálunk idején.

Élet és halál is relatív valóság tehát.

Így például, ha megfigyelünk magunk körül egy emberi lényt és annak halálát, azt látjuk, hogy a megholt személy kimaradt a külvilág összefüggéseiből, forgatagából, és abba nem térhet vissza többé. A külvilág viszont továbbra is fennáll – nélküle. Ha viszont mi magunk halunk meg, akkor nem mi magunk hagyjuk el a külvilágot: voltaképpen nem maradunk ki a forgatagából, hanem maga az egész forgatag szűnik meg, az egész külvilág tűnik el a semmibe körülöttünk, minden jelenségével, tárgyával és valamennyi élőlényével egyetemben. Ez pedig valóban nagy különbség. Olyan nagy differencia, aminek a felismerése meg kell, hogy változtassa egész felfogásunkat az életről, a létről és önmagunkról.”