Az alábbi cikkrészlet egy velem készült riport eredménye abból az időből, amikor még a távmunka volt a vesszőparipánk.

Internetes távmunka-közvetítés

A Negral Kft. hat éve törekszik arra, hogy az informatikai fejlesztéseket távmunkásokkal végeztesse el – tudtuk meg Emih Szabolcs divízióvezetőtől. A cég emellett elkötelezett híve a távmunkának, így népszerűsítésével, valamint munkaközvetítéssel is foglalkozik. Portálján távmunkások regisztrálhatják magukat, és a munkaadók is megtehetik ajánlataikat. Mindkét oldal ingyenesen veheti igénybe a szolgáltatást.

Kezdetben nagyon lassan nőtt az adatázis, de körülbelül egy éve felgyorsult az ütem. Ma közel 19 ezer potenciális távmunkás szerepel a listán, munkaadó azonban nem több, mint 30-40. A szakadék tehát hatalmas.

Az adatbázisban szereplők 70-80 százaléka informatikus, de a listán szép számmal szerepelnek webtervezők, grafikusok, építésztervezők és rendszergazdák is. A másik meghatározó csoportot az adatrögzítők képezik. Ezen egyszerű munkára óriási a sorbanállás.

A távmunkára jelentkezők rendkívül motiváltak, rengeteg olyan adatot is megadnak magukról, amelyet más munkakeresők általában nem. Sajnálatos azonban, hogy sok az alulképzett vagy olyan potenciális távmunkás, aki nem talál más munkalehetőséget. A jelentkezők között nagy számban vannak külföldiek, főleg határon túli magyarok. A Negral “távmunkásvárosa” (wwwhttp://.community.negral.com) egyben a távmunkával foglalkozó cikkek, híradások gyűjtőhelye is.

Csoportvezetők is otthon

Mint rutinus távmunka-alkalmazó, milyen módszerekkel dolgozik a Negral? Az egyik legklasszikusabb és leggyakoribb mód, hogy hagyományos alvállalkozói szerepben informatikai fejlesztéseket vállal, majd azokat távmunkásokkal végezteti el. Kis létszámú az állandó, bent dolgozó személyzet, e körbe csak a projektvezetők, a menedzserek és a divízióvezetők tartoznak. A csoportvezetők státusza változó, közöttük már vannak távmunkások. Emih Szabolcs szerint így jóval költésghatékonyabban tudnak dolgozni, mintha állandó stábjuk lenne, és egy-egy projektnél nagyon gyorsan össze tudják szedni a csapatot. Jóllehet a fejlesztők egy része – 10-15 fő – a Negral alkalmazottja, azaz távmunkaszerződés alapján dolgozik, a cég gyakrabban foglalkoztat vállalkozói igazolvánnyal rendelkezőket, valamint kisebb cégeket. Összességében mintegy 50-60 főre tehető azon távmunkások köre, akikkel az évek folyamán már együtt dolgoztak.

Az alvállalkozói szerepen kívül arra is van példa, hogy a Negral minőségbiztosítóként koordinál valamilyen projektet. Ilyenkor a távmunkások a megrendelővel állnak kapcsolatban, a Negral feladata a minőségbiztosítás és a projektvezetés.

A Negral nagyon fontosnak tartja a potenciális távmunkások tudásának felmérését. Ezért témákra lebontva folyamatosan szakmai teszteket készítenek. Ezen túlmenően online interjúkat is szerveznek: speciális tesztchatfelületeken kérdéseket tesznek fel, amikre akár százan is válaszolhatnak egyidőben. A válaszokat egy automatikus robot elemzi. Az eredmények alapján rendszerezik a munkavállalókat, és így a következő projekteknél már sokkal egyszerűbb és gyorsabb a választás.

Jövőre felgyorsul a növekedés

Napjainkban a cégek olyan erős versenyhelyzetben működnek, hogy csak azok tudnak fennmaradni, akik rugalmasabbak a többieknél, és költséghatékonyabban dolgoznak, mint konkurenseik – fogalmaz Emih Szabolcs, majd hozzáteszi: “Napról napra érzékeljük, hogy a távmunkások foglalkoztatása előnyös a számunkra. Kevesebbet költünk infrastruktúrára, telephelybérletre, és mégis, egy-egy projektnél a legnagyobb csapatokkal tudunk együtt dolgozni. Persze mindez nem menne a megfelelő előkészítés, tervezés, minőségellenőrzés nélkül.”

Mégis vannak vállalatok – nem is kevesen –, amelyek ódzkodnak a távmunkától. Miért? “Az ő szempontjaikat is meg lehet érteni. Nincsenek ugyanis Magyarországon megfelelő tapasztalatok, és a jogi oldal sem teljesen tisztázott. Mi pionírok vagyunk, és sok-sok buktatón kell átvergődnünk. Ezt nem mindenki vállalja. Az irány helyességéhez azonban nem férhet kétség. Azt várom, hogy 2005 második felétől egyre jobban felgyorsul a távmunkában dolgozók számának növekedése” – fogalmaz Emih Szabolcs.

Mallász Judit